Érkezik a katonák visszamenőleges béremelése
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMárciusban kapják meg az átlagosan 11 százalékkal megemelt illetményüket a katonák, a béremelés januárig visszamenőleges - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében Szalay-Bobrovniczky Kristófot idézve azt írta: az orosz-ukrán háború, a közel-keleti konfliktus és az Európát sújtó migrációs hullám következtében a magyar katonákra továbbra is fokozott mértékben hárulnak Magyarország és a magyar emberek megvédésének feladatai. Hozzátette, 2024-ben a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásai is szükségessé teszik, hogy tovább növeljék a katonák megbecsülését.
A miniszter tájékoztatása szerint 2024-ben átlagosan 11 százalékos emelésre számíthatnak a honvédek.
Emlékeztetett: a kétlépcsős, jelentős mértékű illetményemelés első üteme 2022 szeptemberében valósult meg, annak mértéke átlagosan 26,4 százalék volt. Idén a legénységnél átlagosan 12 százalékos, az altiszti állománynál átlagosan 11 százalékos, a tiszteknél átlagosan 10 százalékos illetményfejlesztés valósul meg - mondta a közlemény szerint a miniszter.
A jogalkotási feladatok végrehajtását követően hatályba lépett a rendelet, amely 2024. január 1-jéig visszamenőleg garantálja az emelt összegű illetménykülönbözetek kifizetését. Ez azt jelenti, hogy az illetményemelés januárra eső összegét visszamenőleg, a februári illetményükkel egyidejűleg, március első napjaiban kapják meg a katonák - tudatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
MTI
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc