EU-hoz közelítené a kutatói létszámot és béreket a TUDOSZ
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA magyarországi kutatók létszámának, bérszínvonalának, munkakörülményeinek az EU-s átlaghoz való közelítést fogalmazta meg legfontosabb célkitűzései között a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete nemrég tartott küldöttértekezletén.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés egyik alapszervezete, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) január végén tartotta IX. küldöttértekezletét. A 20 évvel ezelőtt megalakult szakszervezet a következő öt évre egyik legfőbb céljaként fogalmazta meg a hazai kutatók számarányának és bérszintjének az európai uniós átlaghoz való közelítését. Az eseményen elhangzott, hogy kívánatosnak tartják a kutatóintézeti létszámcsökkentés helyetti létszámnövelést, a nyugodt kutatómunka biztosítása érdekében pedig fellépnek az indokolatlan határozott idejű kinevezések ellen. A TUDOSZ az elkövetkezendőkben is szorgalmazza, hogy a költségvetési kutatóintézetek alapműködését biztosítsa a költségvetés, s a hazai K+F+I támogatás érje el az EU-s országok átlagát.
Mint azt Kuti László, a TUDOSZ elnöke kijelentette, szeretnék elérni, hogy alakuljon egy a kutatói ágazat érdekképviseletére szolgáló kutatói ágazati érdekegyeztető tanács, s valósuljon meg a kutatóintézetek fenntartótól független, egységes elbírálása, vagyis azonos feltételek biztosítása függetlenül attól, hogy valamely kutatóintézet, kutatóhely minisztériumhoz vagy a Magyar Tudományos Akadémiához tartozik-e.
A TUDOSZ programjában leszögezi, hogy az alkalmazottakat érintő valamennyi intézkedés előkészítésébe és végrehajtásába vonják be a szakszervezetet és ezt megfelelő törvénymódosítás is garantálja. A szociális ellátások bővítése érdekében el kívánják érni, hogy szűnjenek meg a különbségek ugyanazon munkáltatóhoz (és főhatósághoz) tartozó közalkalmazottak szociális juttatásai között.
Országos Sajtószolgálat

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?