Európa a magyar szakszerveztekre figyel
Körülbelül 800 mozdonyvezető vonult a Parlamenthez, a nyugdíjak átalakítása miatt tüntettek. Az Európai Autonóm Szakszervezet vezetője szerint az EU a magyarokon tartja a szemét.
Több vidéki városból is érkeztek a demonstrációra, a transzparenseiken a szociális párbeszédet, a tárgyalást sürgették a kormánnyal. A kereplőkkel és sípokkal felszerelkezett tiltakozók körülbelül 800-an voltak.
A Kossuth téren a konferanszié azzal buzdította az egybegyűlteket, hogy "eljött a vasút síne java". A tudósítónk szerint a hangulat jó, de egy-két "Orbán, takarodj!" felkiáltást is lehet hallani, a tüntetők egy része láthatóan eléggé dühös.
A demokrácia halála?
Az Európai Autonóm Szakszervezet vezetője, Leszek Mietek beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy nem a mozdonyvezetők tehetnek a válságról. Közölte: az Európai Unió figyelemmel kíséri a magyarországi történéseket. Az érdekképviselő kijelentette: amit demokráciának mond a magyar kormány, az véleménye szerint nem az, hanem diktatúra. Erre az egybegyűltek hangos ovációval feleltek. Ha a kormány valamely tagja "kezet mer emelni" a mozdonyvezetőkre, akkor azzal a vasút biztonságát kockáztatja - tette hozzá a lengyel szakszervezeti vezető.
Kiss László, a MOSZ elnöke felszólalásában kifejtette: támadás érte a mozdonyvezetői hivatást. Miközben a kormány nemzeti konzultációról beszél, nem ül le tárgyalni a munkavállalókkal - mondta. Dicsérte a rendvédelmi szakszervezeteket, akik a leghamarabb, elsőként álltak ki a jogaikért, példát mutattak mindenkinek. Arra azonban felhívta a figyelmet: nem a kormány, hanem a kormányzati intézkedések ellen vonultak utcára.
További képek a galériában! Fotó: Kummer János / fn.hu
A demonstrálók levelet juttattak el az összes parlamenti képviselőnek, illetve a pártok frakcióvezetőinek. Ehhez egy-egy pendrive-ot is mellékeltek, amelyen egy kisfilm látható a mozdonyvezetői szakma veszélyeiről, és bemutatják, miért van szükség a korkedvezményes nyugdíjra.
Csatlakoztak hozzájuk a BKV és a Volán szakszervezetei is
A MOSZ által szervezett akcióhoz csatlakoztak a BKV és a Volán-társaságok járművezetőit tömörítő szakszervezetek is, illetve részt vesznek a tüntetésen a vasutas társszakszervezetek képviselői is.
A munkavállalói érdekképviselet szerint a hatvan év körüli mozdonyvezetőknek alig van esélyük megfelelni az egyre szigorodó pályaalkalmassági követelményeknek, a tervezett intézkedés pedig súlyosan fenyegeti az egzisztenciájukat.
A megmozdulást szervezők közölték, hogy a Kossuth téren a tiltakozó beszédek után petíciót és mozdonyvezetők munkáját bemutató filmet juttatnak el a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, illetve az országgyűlési képviselőknek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- LIWO Group néven folytatja tevékenységét a B+N Csoport 1 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 3 hónapja
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 4 hónapja
- Így változik a vállalati fenntarthatósági jelentéstétel és az átvilágítás 4 hónapja
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?