kapubanner for mobile

Évközi kiegészítő nyugdíjemelést kaphatnak az idősek a nyáron

A kiegészítő nyugdíjemelés átlagosan körülbelül évi tízezer forintot jelent.

Pótlólagos nyugdíjemelést hajthat végre a kormány a vírushelyzet miatt - nyilatkozta Tállai András pénzügyminiszter-helyettes a Magyar Nemzetnek. Az év elején 3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, tavaly ugyanis ekkora mértékű inflációra lehetett számítani, azonban nagyobb, 3,6 százalékos lehet a pénzromlás. Tállai András szerint az eddigi gyakorlat szerint a kormány novemberben egy összegben fizetné ki a nyugdíjasoknak a kiegészítést, ám a járványhelyzetben minden lehetséges eszközzel igyekeznek segíteni a szépkorúakat. A lapnak azt mondta, hogy az előterjesztés értelmében már nyár elején egy összegben megkapnák az érintettek az első hónapokra járó, 0,6 százalékos kiegészítő emelést, azután pedig ennyivel több lenne a havi juttatás. A kiegészítő nyugdíjemelés átlagosan körülbelül évi tízezer forintot jelent, ezzel 2,5 millió magyar nyugdíjas összesen 26 milliárd forinthoz jut.

Magyar Nemzet
fotó: pixabay
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk