Ezeken a helyszíneken kell számítani a NAV ellenőreire augusztus elején
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nyár utolsó hónapjában is országszerte végeznek ellenőrzéseket a NAV munkatársai.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszeresen közzéteszi és frissíti, hogy hol tervez ellenőrzéseket végezni. Az oldal szerint augusztusban a következő helyszíneken kell számítani az ellenőrök megjelenésére:
Bács-Kiskun megye
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai áprilistól szeptemberig ellenőrzik a taxiszolgáltatókat. Az adóellenőrök a számla- és nyugtadást, a taxaméterek megfelelő használatát, valamint a bejelentkezési kötelezettséget vizsgálják. A próbavásárlásokon túl számítani kell egész napos forgalomszámlálásra, illetve hétvégi ellenőrzésre is. A NAV folyamatosan nyomon követi a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.
Baranya megye
A NAV baranyai munkatársai augusztus 1. és 7. között kedden Szászváron, a vendéglátóhelyeken, szerdán Szentlőrincen, a Március 15-e téri üzletekben, csütörtökön pedig Pécsett, a Verseny utcai boltokban ellenőriznek. A revizorok megjelenésére számíthatnak Kisharsányban, az Ördögkatlan Fesztivál árusai is. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.
Békés megye
Augusztus 1. és 5. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a megyei dinnyeárusoknál a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják. Augusztus 8. és 12. között a megye strandjain a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.
Csongrád-Csanád megye
A NAV munkatársai augusztus 2. és 3., valamint 9. és 10. között a megye strandjain, fürdőiben és azok környékén ellenőriznek. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, a pénztárgépek szabályszerű használatát, továbbá a jövedéki termékek eredetét vizsgálják.
Hajdú-Bihar megye
A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. augusztus 2-án a szezonáliszöldség- és gyümölcskereskedőknél, valamint piaci árusoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, illetve az alkalmazottak bejelentését. A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást. A revizorok a hét valamennyi napján, a megye bármely településén ellenőrizhetnek.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai augusztusban a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. Az adóellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét vizsgálják. A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást. A közzétett adatok nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Nógrád megye
A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. augusztus 1. és 5. között a személyszállítással foglalkozó megyei vállalkozásokat ellenőrzi. A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát. Az adóellenőrök a megjelölt időszakban más, Nógrád megyei vállalkozásnál is végezhetnek vizsgálatokat.
Pest megye
A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. június 20. és augusztus 31. között a megyei fürdőket és strandokat, illetve a területükön működő szolgáltatókat ellenőrzik. A NAV munkatársai elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek megfelelő használatát és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják a kereskedőknél, szolgáltatóknál. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
Tolna megye
A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. augusztus 1. és 5. között a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét.
Az ellenőrzések várható helyszínei:
|
2022.08.01. |
Tolna |
|
2022.08.02. |
Paks |
|
2022.08.03. |
Szálka |
|
2022.08.04. |
Dombóvár |
|
2022.08.05. |
Szekszárd |
A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?