Fejér megye: csúcson a munkanélküliség

Fejér megyében tizenöt éve volt a mostanihoz hasonlóan magas a regisztrált munkanélküliek száma annak ellenére, hogy a térség foglalkoztatottsági mutatói még most is kedvezőbbek az országos átlagnál - mondta a regionális munkaügyi központ PR menedzsere az MTI-nek.

images

Jankóné Szépe Mónika tájékoztatása szerint több mint 23 ezer álláskeresőt tartanak nyilván a megye munkaügyi központjaiban.

Az utóbbi hetekben a térség valamennyi körzetében nőtt a munkanélküliek száma. A legnagyobb mértékben - 9,1 százalékkal - az enyingi kistérségben emelkedett, a legkisebb mértékű, 0,4 százalékos növekedés Székesfehérváron és környékén volt.

A korábbinál csaknem ötödével kevesebb álláslehetőséget kínáltak számukra, november végén 494 üres álláshely volt a megyében. A helyek több mint 77 százalékára fizikai dolgozók jelentkezését várják.

Nőtt a tartósan munkanélküliek száma. Jelenleg 4240-en vannak, hétszázzal többen, mint tavaly novemberben voltak, s ők teszik ki a regisztrált munkanélküliek 18,4 százalékát.

Az álláskeresők több mint fele nő. A fiatalok aránya magas, negyedük 26-35 év közötti. Az állásra várók 37,5 százaléka szakmunkás, egyharmada betanított munkás.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró?

A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk

Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája

A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort

Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk