Feladja a leckét a vállalatoknak a CSRD
Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan - derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából.
A CSRD, amelyet 12 európai fenntarthatósági jelentési szabvány (ESRS) támaszt alá, megköveteli a vállalatoktól, hogy részletes tájékoztatást adjanak fenntarthatósági teljesítményükről, egyúttal vegyék figyelembe annak üzleti tevékenységükre gyakorolt hatásait számos témakörben, úgymint az éghajlatváltozás, az üzleti magatartás, az erőforrás-felhasználás, a környezetszennyezés és a biológiai sokféleség. A rendelet világszerte körülbelül 50 000 társaságot érint, és hat hónap múlva esedékes a határideje az első körben érintett cégek számára. A PwC nemzetközi kutatásában több, mint 500 felsővezetőt és üzleti szakembert, köztük pénzügyi, fenntarthatósági és kockázatkezelési vezetőket kérdeztek arról, hogy a felkészülésben hol tartanak.
A válaszok azt mutatják, hogy az uniós direktíva globális hatást gyakorol. Az EU-n kívül székhellyel rendelkező vállalatok több, mint háromnegyede (79%-a), az EU-n belül székhellyel rendelkezőknek pedig 74%-a szerint a társaságok vezetősége a CSRD-nek köszönhetően nagyobb mértékben fogja a fenntarthatóságot figyelembe venni a döntéshozatal során. A válaszadók 75%-a már azt tervezi, hogy konszolidált csoportszinten fog beszámolót készíteni az EU-n kívüli tevékenységek vonatkozásában is.
Adat nélkül hogy lesz jelentés?
A felmérésben részt vevők a jelentés megvalósításával kapcsolatos legnagyobb aggályként az adatok rendelkezésre állását és minőségét (59%) emelték ki. A 2025-ös pénzügyi évben beszámolásra kötelezett cégeknek csupán egyötöde igazolta vissza a közzétételekhez szükséges adatok rendelkezésre állását és teljességét. Ezen kívül a válaszadóknak csupán 60%-a vonta be az informatikai részlegét, és a legtöbb vállalat nem használ speciális eszközöket vagy technológiát az adatgyűjtéshez. A legelterjedtebb eszköz a táblázat (74%), emellett a válaszadók 26%-a használ központi fenntarthatósági adattárat (pl. adattavat), és 20%-a használja az MI-t, de többen tervezik utóbbiak jövőbeli használatát.
Sávoly-Hatta Anita, a PwC Magyarország ESG riportingért felelős cégtársa szintén a szükséges adatok mennyisége és minősége terén jelentkező kihívásokat említi, hiszen ezek közlése nem csak a saját működésre, hanem a teljes értékláncra vonatkozóan kötelező lesz. „Mivel a CSRD alapvetően azt írja elő, hogy a fenntarthatósági beszámolás a pénzügyi beszámolással azonos szinten történjen, a fenntarthatósági információknak ugyanúgy elérhetőnek, pontosnak és ellenőrzésre alkalmasnak kell lenniük, mint a pénzügyi adatoknak.”
A megvalósításnak más akadályai is vannak
A megkérdezett cégek majdnem kétharmada (63%-a) nagyon vagy rendkívül bizakodó azzal kapcsolatban, hogy meg fog tudni felelni az EU vállalati fenntarthatósági beszámolásról szóló irányelvében előírtaknak. Ennek ellenére azok, akiknek hat hónap múlva esedékes a jelentés elkészítése (72%), kevesebb, mint fele végezte el a legfontosabb teendőket, úgymint a beszámolási tevékenységek megerősítését (39%), a kettős lényegességi felmérést (38%), valamint az adatok rendelkezésre állásának igazolását (20%).
Miközben a válaszadók erősen bizakodóak a már meglévő közzétételekben szereplő témákat illetően, mint például a munkaerő (76%), az üzleti magatartás (75%) és a klímaváltozás (60%), sokkal kevésbé magabiztosak a tekintetben, hogy képesek lesznek-e a beszámolási követelményeknek megfelelni a kevésbé ismerős témák, például a biodiverzitás (35%), a szennyezés (43%), illetve az értékláncban dolgozók (45%) vonatkozásában.
A cégvezetők az adatok rendelkezésre állásával és minőségével kapcsolatos tényezők (59%) mellett az értéklánc komplexitását (57%), valamint a munkatársak kapacitását (50%) emelték ki, mint a megvalósítást nagy vagy nagyon nagy mértékben akadályozó tényezőket.
A fenntarthatóság egyre gyakrabban szerepel a vezetőség napirendi pontjai között
A válaszadók 76%-a vélekedik úgy, hogy a CSRD következtében a cég vezetése szempontként emelte be (59%) vagy fogja beemelni (17%) a fenntarthatóságot a döntések meghozatala során. A cégek várakozásai szerint a CSRD számos üzleti előnyt fog biztosítani számukra. 51%-uk arra számít, hogy a jobb környezetvédelmi teljesítményből nagy vagy nagyon nagy mértékű előnye fog származni, 49%-uk ebben a vonatkozásban az érintettek iránti nagyobb fokú elköteleződést, 48%-uk pedig a kockázatok csökkentését említi.
29% bízik magasabb bevételekben, és 26%-uk szerint a CSRD jelentős költségmegtakarítást fog eredményezni. Pénzügyi előnyöket nagyobb arányban várnak azok a társaságok, amelyek közelebb vannak a beszámolási határidőhöz. Azoknak a cégeknek, amelyeknek a 2025-ös pénzügyi évben esedékes a beszámolás, 38%-a számít arra, hogy a bevételek növekedése révén előnyre tesznek szert, valamint 34% a költségmegtakarítástól vár előnyt.
„A vezető vállalatok döntéshozatali folyamatába egyre inkább beépül a fenntarthatóság, és a CSRD megvalósításától komoly környezetvédelmi előnyöket, hatékonyabb kockázatcsökkentést és az érintettek iránti nagyobb fokú elköteleződést várnak. A CSRD terén már előrébb járó és különösen a beszámolási határidőhöz közelebb álló cégek pedig jóval nagyobb pénzügyi előnyöket is látnak, mint a későbbi években beszámolásra kötelezett társaik” - mondta Will Jackson-Moore, a PwC fenntarthatóságért felelős globális vezetője.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
80 ezer fegyveres kapja meg az összeget. Teljes cikk
Különböző jelentések szerint az AI egyre szélesebb körű alkalmazása ellenére a bizalomhiány továbbra is problémát jelent, különösen a HR-folyamatok terén. Teljes cikk
Most először kell a munkáltatóknak éves adatot szolgáltatniuk a 35 év alatti munkavállalóiknak adott lakhatási támogatásról. A határidő február... Teljes cikk
- "Csak ez az egy megoldás van" – Lázár 14. havi nyugdíjat ígér a választások előtt 4 hónapja
- Energiafüggetlenség cégeknek – így hoz megtakarítást a napelemes rendszer 4 hónapja
- Miért lett kulcsfontosságú a HR az ESG-ben? 7 hónapja
- Idén minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja 7 hónapja
- Fenntartható iroda: miért érdemes tenni a környezetbarát működésért? 7 hónapja
- Így figyel a HR: figyelmeztetést kapnak a túlórázók 7 hónapja
- Fenntarthatósági jelentés: 7 kritikus terület, ami minden cégre hat 7 hónapja
- Rekordszinten a cégvezetők elköteleződése a fenntarthatóság iránt 8 hónapja
- Új EU-klímacél 2040-re: Mit jelent ez a munkahelyek és vállalkozások jövőjére nézve? 8 hónapja
- A cégek zöldülni akarnak, de közben megfeledkeznek az emberekről 8 hónapja
- 7 tanács: így legyél HR-esként élenjáró a fenntarthatóságban 8 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig