kapubanner for mobile

Felmondanak a dolgozóknak a salgótarjáni öblösüveggyárban

Leállították a kemencét, így megszűnt a termelés a felszámolás alatt álló salgótarjáni öblösüveggyárban, a dolgozók egy hónap múlva kapják meg a felmondást - mondta Balázs István felszámoló kedden az MTI-nek.

Le kellett állítani a kemencét a gázszámla rendezetlensége miatt, így a gyárban már nem termelnek - mondta Balázs István. Hozzátette: a kemencét úgy csapolták le, hogy az napok alatt feltölthető és újraindítható.

A szeptember 18-án kezdődött felszámolási eljárás óta az R-Glass Szlovákia Kft. finanszírozta a működést, amit a letermelt készletből, készáruban fizettek vissza.

Jelenleg még a dekorációs részleget üzemeltetik az öblösüveggyárban, de a felszámoló már bejelentette a csoportos létszámleépítést a munkaügyi központnak.

Valamennyi dolgozó munkaviszonyát meg kell szüntetni, egy hónap múlva kapják meg a felmondást - mondta Balázs István. A leépítést 268 emberre vonatkozóan jelentették be, de mint a felszámoló elmondta, mintegy 30 dolgozó időközben már elment a gyárból.

November végén tartják meg a hitelezői közgyűlést, ezen a választmány dönt majd arról, hogy meghirdetik-e értékesítésre a gyárat, illetve látnak-e esélyt arra, hogy külső befektető bevonásával folytassák a termelést.

A gyár történetében ez már a második felszámolás, 2006 októberében négy sikertelen pályázat után vásárolta meg a céget a hárommillió forint törzstőkéjű losonci R-Glass Hungary Kft. Akkor 3,7 milliárd forintot meghaladó volt a hitelezői követelés, a felszámolás megkezdésekor 650-en dolgoztak a gyárban. A szlovák tulajdonosok 540 embert vettek át munkajogi jogutódlással. A 90 százalékban exportra termelő gyár árbevétele 2008-ban meghaladta a 2 milliárd forintot.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek