Felülvizsgálta a keresetstatisztikát a KSH
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) revideálta a 2019 januárja és 2025 februárja közötti időszakra közzétett kereseti adatait. A revízió hatására a korábban közzétett adatok nem változtak jelentősen. A nemzetgazdasági szintű teljes munkaidős bruttó átlagkereset értéke például 2024 egészére lényegében változatlan maradt, a 2019. évi adat pedig 1 százalékkal módosult. Ezen túlmenően - igazodva a felhasználói igényekhez - bővül az elérhető adatok köre és egyszerűsödik az adatpublikáció - közölte a KSH kedden.
A KSH 2019-től a havi kereseti- és kapcsolódó létszáminformációkat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól átvett járulékbevallásból, a költségvetési szervezetek vonatkozásában pedig a Magyar Államkincstártól átvett adatokból állítja elő és publikálja.
A mostani revízió keretében az utólag érkezett, illetve a munkáltatók által utólag javított bevallások adatai kerültek átvezetésre, valamint finomhangolásra került sor a feldolgozási algoritmus a statisztikai fogalmak még pontosabb számbavétele érdekében.
A revízióval nem történik jelentős változás a nemzetgazdasági adatokban, ugyanakkor a frissített adatok az egyes részsokaságok pontosabb leírását, megismerését teszik lehetővé - írták.
A keresetstatisztikai adatközlés fő indikátorában, a nemzetgazdasági szintű teljes munkaidős bruttó átlagkereset értékében a revízió 0 és 1 százalék közötti változást okoz a korábban közzétett adatokhoz képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók létszáma évente átlagosan 0,4 százalékkal nő - tették hozzá.
A revízióval egyidőben módosul a munkavállalók egy kis részének TEÁOR’08 szerinti besorolása, elsősorban a helyi költségvetési szervezeteknél dolgozó közfoglalkoztatottak átsorolásából adódóan, de pontosabban történik meg az orvosi egyetemeknél oktatási és egészségügyi tevékenységet végzők elhatárolása is.
A TEÁOR besorolásával kapcsolatos részletesebb információk a módszertani dokumentációk között érhetők el.
A revízióval egyidőben, de attól függetlenül egyszerűsödik az adatpublikáció, és bővül az elérhető adatok köre, igazodva a felhasználói igényekhez.
Az adatközlések egyszerűsítése érdekében az alkalmazásban állók létszámának közzétételekor a kedvezményeket és mentességi jogcímeket is elszámoló nettó kereset kerül a publikációk fókuszába, "nettó kereset" néven, valamint a továbbiakban a havi 60 munkaóránál rövidebb munkaidőben dolgozók megkülönböztetése megszűnik, az ő számbevételük is az alkalmazásban állók között történik.
Bővül a honlapon elérhető adatok köre, igazodva a felhasználói igények változásához. A dinamikus lekérdezést biztosító úgynevezett Tájékoztatási adatbázisban ezentúl a munkáltató nagysága (létszám-kategória alapján) és szektor szerint is lekérdezhetők a főbb kereseti és létszámadatok - közölte a KSH.
MTI
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A férfit lopás vétségével vádolták meg, indítványozták a vagyonőri foglalkozástól való eltiltását. Teljes cikk
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk
- Így változott a munkanélküliségi ráta az EU-ban - grafikon 1 hónapja
- A dolgozó orvosok száma korcsoport szerint - grafikon 1 hónapja
- A bruttó átlag- és mediánkereset alakulása 2024-ben 2 hónapja
- A magyar munkavállalók rendszeres és nem rendszeres átlagkeresete - grafikon 2 hónapja
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 2 hónapja
- Járási szintű bruttó átlagkeresetek - grafikon 2 hónapja
- A bértranszparencia a bizalom eszköze, nem puszta megfelelés 3 hónapja
- A nettó átlag- és mediánkereset szektoronként 3 hónapja
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 3 hónapja
- Így emelkedett a reálkereset tavaly óta - Megérkeztek a KSH adatai 3 hónapja
- Ennyit keresnek az NFL pompomlányai 3 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig