Fiatalokat csábítana kutatói pályára Pálinkás
Pálinkás József az MTA elnökeként a fiatalok tudomány felé csábítását és versenyképes béreket szeretne elérni a kutatóknak, a finanszírozási rendszerbe pedig több tőkét szeretne vonzani. Az Orbán-kormány egykori oktatási minisztere szerint nem lesznek jobboldali vagy baloldali kutatások, a tudomány érdekében minden kormánnyal meg kell tudnia állapodni.
A legfontosabb feladat az, hogy az Akadémia munkája zökkenőmentesen folytatódjon. A bizottsági munka hatékonyabbá tétele, az akadémiai intézetek infrastruktúrájának fejlesztése szerepel az azonnali teendők listáján. A változtatásoknak egyszerre kell biztosítaniuk a stabilitást és az új programok megjelenését. Az Akadémián létrehozott tudást a nagyvállalatokkal együttműködve a globális piacon kell értékesíteni, a kutatóhálózatot kiválósági központtá kell fejleszteni, a kis- és közepes vállalatokat segítenünk kell abban, hogy magas tudástartalmú termékekben beszállítók legyenek.
Milyen arculatot szeretne kialakítani az intézmény számára?
Az Akadémia a legnagyobb közbizalmat kivívott intézménye az országnak. Ma az Akadémia a legfiatalabb korátlagú kutatóhálózat, a magyar tudósok a nemzetközi piacon működnek, ezért munkafeltételeiknek és díjazásuknak is ezen a szinten kell versenyképesnek lennie. Ezenfelül vonzó példákat, úgymond sztárok-at kell a magyar tudósi körből felmutatnunk.
Megválasztása óta több fórumon is hangoztatta az új akadémiai törvény elfogadásának sürgősségét. Mik a legfőbb szempontok?
Az akadémiai törvény módosításának javaslatát véleményező bizottság Keviczky László akadémikus vezetésével elvégezte munkáját ennek alapján elkészítjük az Akadémia véleményét és eljuttatjuk a kormányhoz. Még az ősszel Országgyűlés elé kerülhet a törvénytervezet. Világosan meg kell határoznunk a köztestületi szervezet (közgyűlés, osztályok, tudományos bizottságok) szerepét a döntéshozatalban, hogy a szükséges szakmai kontrollt érdemben gyakorolja anélkül, hogy a testületi irányítás áldemokratikus megoldásait ráerőltessük a komoly innovációs gazdasági szereplőként is működő kutatóhálózatra. Az Akadémia autonómiáját, a döntéshozatal egyszerűsítését mindenképpen tartalmaznia kell a törvénynek.
Mennyire tartja szükségesnek, illetve megvalósíthatónak a fiatal kutatók szakmai és anyagi lehetőségeinek a növelését?
Ez az egyik legfontosabb tudománypolitikai döntés, amit meg kell hoznunk. Kezdeményezni fogom, hogy mindenképpen biztosítsuk ehhez a finanszírozást. Ez valóban csak döntés kérdése, hiszen nem igényel jelentős forrásátrendezést.
Tehát reális célkitűzés a tudományos kutatásban dolgozók mielőbbi versenyképes, európai bérezése?
Illúzió volna azt hinni, hogy azonnal radikális bérnövelést lehet elérni. Ám nem a tudomány, hanem az ország versenyképessége érdekében fordulatértékű lépéseket kell tennie a politikai elitnek a kutatás-fejlesztési források 1,8 százalékos GDP-arányának elérése érdekében, öt-hat éven belül. Erre az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásainak ésszerű felhasználása finanszírozást biztosít és meggyőződésem, hogy ez megkérdőjelezhetetlen sikere lenne a mindenkori kormánynak s az önkormányzatoknak egyaránt.
Szükséges-e az állam kiemelt szerepe a finanszírozás terén?
A megfelelő szabályozási környezet és a fejlesztési források prioritásainak meghatározása állami feladat. Jelenleg a K+F ráfordításokban az üzleti szereplők megközelíttették az 50 százalékos arányt, ez a fejlett országokban közel kétharmados részvállalás igaz, ott egy sokkal erősebb gazdaság ad kutatási megbízásokat, fejleszt, költ innovációra. Az állami ráfordításokat is növelni kell, de az üzleti világ meggyőzése és ösztönzése, a multinacionális cégek fejlesztő tevékenységének ide hozatala jelenthet igazi áttörést.
Melyek azok a tudományterületek, amelyek leginkább támogatásra szorulnak?
A legnagyobb újdonság a magyar tudománypolitikában az volna, ha egyfajta research council, tudományos tanács komoly szakmai elemzések alapján döntene a prioritásokról. Ez szakítást jelent a mindenhova adunk egy kicsit szemlélettel, ami bizonyosan konfliktusokat okoz, de elkerülhetetlen. A tudományos műhelyek kapacitásainak felmérése, nemzetközi versenyképességük és gazdasági-társadalmi aktualitásuk áttekintése valamint a kutatás-fejlesztés nemzetközi tendenciáinak elemzése alapján kell mindebben elhatározásra jutnunk az Akadémia, a kormányzat és a K+F vállalkozói kör egyeztetése eredményeképp. De hogy konkrétumokat is mondjak: a meglévő hazai tudományos iskolák és a világ tudományában zajló hangsúly-áthelyeződések a molekuláris biológia, az agykutatás, az anyagtudomány, az infokommunikáció területén kínálnak perspektívákat. Fontos azonban hangsúlyozni: ez nem jelenti azt, hogy a meglévő tudományos kultúrákat elsorvasztanánk.
Jelentős probléma a jelenlegi tudományos kutatásokban a magyar szellemi tőke kivándorlása. Mit fog tenni a jelenség visszaszorítása érdekében?
Vonzó tudósi életpályakép, teljesítménybarát értékelési környezet, kutatási szabadság, működőképes infrastruktúra, professzionális kutatásmenedzselési szolgáltatások ezeket kell egységes rendszerben biztosítani a kutatók számára.
A mai, politikával átitatott közéletet nézve jogosan merül föl a kérdés, hogy létezhet-e "jobb- és baloldali" kutatás?
Erre a kérdésre senki nem válaszolna igennel.
Ön egykori fideszes miniszterként mit gondol: mennyire képes az Akadémia független maradni a politikától? Ön például a frakciójával együtt kivonult a teremből, ha az önök által illegitimnek nevezett miniszterelnök beszélt. Most mégis kénytelen lesz tárgyalni Gyurcsány Ferenccel.
Az MTA nem független a politikától, hiszen az egyik legaktívabb résztvevője a tudománypolitikának, valamint szakmai erejét a nemzet képviselőinek rendelkezésére kell bocsátania. A pártpolitikai vitákat és törekvéseket azonban nem engedjük be az akadémiai életbe. Tevékenységem egyik korábbi szakaszában, országgyűlési képviselőként a politika koreográfiája szabályai szerint kellett működnöm, de akadémiai elnökként az ország mindenkori vezetőivel a magyar tudomány érdekei és értékei képviseletében kapcsolatot tartok.
Ennek ellenére olyan véleményeket is hallani, hogy azért esett önre a választás, mert a Fidesz legkésőbb 2010-re prognosztizált kormányra kerülésével dőlni fog a pénz az államtól. Ön hogy látja?
A kérdésben megfogalmazott feltételezés lebecsüli az Akadémia tagjait és a közgyűlés választott képviselőit. Tudománypolitikai programok és tudományos eredmények, habitusok között választottak, így okkal bízom benne, hogy akármilyen pártállású kormány is van hatalmon, a tudomány eredményeivel győzzük meg együtt a döntéshozókat a kutatás-fejlesztés támogatásának fontosságáról. Számomra tudósként, tudománypolitikusként csak egyfajta politikus létezik: akivel meg lehet és meg kell állapodni a tudomány érdekében.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi 1 hónapja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 3 hónapja
- Mire költik a fiatalok a munkáshitelt? 3 hónapja
- Generációs feszültségekről számolnak be a fiatal dolgozók - Sokan már az első évben felmondanának 4 hónapja
- A vezetők havi tízmilliót kapnak, a kutatók megélhetésért küzdenek: válságban a magyar tudomány? 4 hónapja
- Béremelést kapnak a HUN-REN dolgozói 4 hónapja
- Átadták az Év Fiatal Vállalkozója 2025 díjat 5 hónapja
- Felmérés: a magyar fiatalok szeretik a munkájukat, sokan mennének külföldre dolgozni 5 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 5 hónapja
- A fiatalok kétharmada arra számít, hogy nőni fog a fizetése 5 hónapja
- Ismét keresik az Év Fiatal Vállalkozóját 5 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?