kapubanner for mobile

Figyelmeztető sztrájkot tartanak a makói gumigyár dolgozói

A szakszervezet a tiltakozással a német tulajdonosok figyelmét kívánja felhívni a "tarthatatlan állapotokra".

Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerda délre a makói gumigyár dolgozói a Continental AG Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. telephelyén - írja a Világgazdaság. A dolgozók a munkakörülmények miatt hirdették meg a sztrájkot. A cég vezetősége kiutasítja őket a gyárból a munkabeszüntetés idejére. A szakszervezet közleménye szerint a cég nyáron egyoldalúan felmondta a kollektív szerződést a járvány miatt szükséges intézkedésekre hivatkozva, amivel szabad kezet szerzett ahhoz, hogy kénye, kedve szerinti munkaidőben dolgoztassa, túlóráztassa az üzem megmaradt dolgozóit. Tavaly tavasszal sokan kiléptek a cégtől, mert nem vállalták a vezetőség által egyoldalúan bevezetett új munkarendet.

Az ottmaradtakat azóta egyre jobban hajszolja a cégvezetés, mert az időközben megszaporodott megrendelést ezzel, a drasztikusan lecsökkent létszámmal is teljesíteni akarja” - mondta Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke, a vállalatcsoport európai üzemi tanácsának magyar elnökségi tagja.

A konfliktus oka, hogy a vezetés új dolgozókat venne fel, akiknek a bérét abból fedeznék, hogy a tíz évnél régebb óta ott dolgozóktól elvennék a plusz juttatásokat. A Makói Gumiipari Szakszervezet több javaslattal is előállt, ám a kollektív munkaügyi vita végül nem vezetett eredményre. Tovább szította a hangulatot, hogy egy nemrég meghirdetett munkásgyűlésre nem ment el a hr-vezető, pedig ő adta az időpontot.

A feldühödött dolgozók a hr-vezető irodája előtt spontán tüntetésbe kezdtek. Az újabb megbeszélésre kijelölt időpontban a korábbinál nagyobb tömeg jelent meg, és a cég humánpolitikáját kritizálták. A szakszervezet szerint innentől kezdve egyre több dolgozó jelezte, hogy sztrájkolni fog. A szövetség elnöke szerint a vállalatcsoporton belül csak a makói telephelyre jellemző a munkáltató agresszív és elnyomó politikája. Radics Gábor elmondta, hogy a helyzetről tájékoztatta a német autóipari konszern vezetését is, ám mivel a központ még nem reagált erre, a szerdai sztrájkkal hívja fel a figyelmet a tarthatatlan állapotra.

Világgazdaság
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április első felében

A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk