kapubanner for mobile

Folytatódik a Borsodi Sörgyár gyakornoki programja

Jövőre is folytatja gyakornoki programját az InBev - a Borsodi Sörgyár Zrt. tulajdonosa. A vállalat célja, hogy olyan fiatalokat találjon, akik elég képzettek és tehetségesek ahhoz, hogy szakmai életútjuk során hamar vezetői pozícióba kerülhessenek.

images

2008. január 15-ig várják a végzős, illetve két évnél nem régebben végzett, mérnök- vagy közgazdászdiplomás, angolul jól beszélő fiatalok jelentkezését.

A közel egyéves program egy öt hónapos nemzetközi bevezető képzéssel indul, amelyen a gyakornokok megismerhetik az InBev európai sörgyáraiban a sörgyártási és -értékesítési tevékenység részleteit. Ezután a tehetséges fiatalok saját országukban kapnak munkát.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek