Friss házasok adókedvezménye: idén már csak 4 napig igényelhető
Mintegy 20 ezer házaspárnak már csak 4 napja van a havi 5 ezer forint adókedvezmény lehívására - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A szaktárca számítása szerint a 46 ezer házasságból legalább 30 ezer ifjú pár megfelel a feltételeknek, akik mind kérhetnék az "állami nászajándékot". Az NGM felhívja a figyelmet arra, hogy akik tavaly kötöttek házasságot, ám adóelőlegükből nem érvényesítették a kedvezményt, azok most még kérhetik: a mintegy 20 ezer érintett házaspárnak mindössze annyi teendője van, hogy az szja-bevallás 20. sorába beírja a neki járó kedvezmény összegét, valamint a 151. sorban megadja házastársa adatait, továbbá a kedvezményre vonatkozó döntésüket.
A közlemény szerint a kitöltésnél arra kell ügyelni, hogy a kedvezmény az összevont adóalapból jár. A 2015. adóévben ennek összege havi 31 250 forint. Ezt kell beszorozni a házasságban töltött hónapok számával, azzal hogy az esküvő hónapját követő hónap az első hónap - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az NGM közleményében hangsúlyozza: a kormány Európában egyedülálló módon támogatja a családalapítást, 2015-ben debütált az első házasok kedvezménye. A szabályozás egyszerű, a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5 ezer forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek. A kedvezmény azoknak jár, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 4 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 1 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Adókedvezmény, bértámogatás, hitel: kormányzati csomag a vendéglátásnak 2 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja
- Januári fizetés: így juthatnak több pénzhez az édesanyák 3 hónapja
- Ilyen kedvező adóügyi változások léptek életbe január 1-től 3 hónapja
- Már elérhetők az édesanyáknak és a családoknak járó kedvezményekről szóló adóelőleg-nyilatkozatok 4 hónapja
- Duplázódik a családi kedvezmény: ennyi pénz üti a családok markát januártól 4 hónapja
- Innovatív szellőzési megoldások otthonában 4 hónapja
- Ennyien vették igénybe a háromgyerekes édesanyáknak járó kedvezményt 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?