kapubanner for mobile

Furcsa váltások a menedzserpiacon

Siemens, OTP Bank, Malév - egy dolog közös ebben a három hazai vállalatban: a vezetőváltás. E társaságok mindegyikénél távozott egy meghatározó menedzser, de ennek hátterében más-más okok húzódtak meg.

Július mérföldkő volt a Siemens életében. A korrupciós botrányok után vezetési válsággal küzdő német technológiai konszernnél Klaus Kleinfeld elnök helyét az amerikai Merck gyógyszergyártótól érkező Peter Löscher vette át. Eközben a botrányos ügyektől szintén nem érintetlen magyar leányvállalatnál hasonló váltás történt. Beke-Martos Gábor elnök-vezérigazgató helyére - csaknem az anyavállalat vezetésének lecserélésével egy időben - Szentkuti László, a szombathelyi Epcos Elektronikai Kft. ügyvezető igazgatója került.

A szinte borítékolható Siemens-váltáshoz képest a közvélemény számára igencsak hirtelen távozott posztjáról az OTP Bank meghatározó vezetője. A csoport alelnöke és vezérigazgató-helyettese, Spéder Zoltán 2007 elején bejelentett lépését személyes, családi jellegű okokkal indokolta. Ezzel együtt lemondott valamennyi, a társaságban és annak érdekeltségeiben viselt pozíciójáról is.

A Spéder Zoltán által üresen hagyott pozíciót Urbán László foglalta el, akit egykor a Fidesz meghatározó gazdaságpolitikusaként is jegyeztek. OTP-s pályájának megkezdése előtt a Magyar Nemzeti Bank igazgatói posztját töltötte be, de korábban dolgozott az ABN Amro igazgatójaként a Postabank üzleti vezérigazgatójaként, majd a Citigroup New Yorknál is, ahol a globális termékfejlesztésért volt felelős.

A Malév egy év alatt két vezérváltást is megélt. A társaság eladásáról szóló szerződést az ÁPV Zrt. és Borisz Abramovics meghatározó tulajdonában lévő AirBridge Zrt. között még februárban írták alá, s azt követően többször is megerősítették: a légitársaság vezérigazgatója, Gönci János bírja az új tulajdonos bizalmát. Hiába volt azonban a többszöri megerősítés, július közepétől már nem Gönci János ült a vállalat első emberének székében. A nyár közepén saját emberét, Lloyd Paxtont helyezte Borisz Abramovics a cég élére. A Malév hosszú távú stratégiájának kimunkálásával megbízott Paxton azonban szeptemberben távozott a cégtől, és helyét az Abramovics magyarországi jobbkezének számító Leonov Péter vette át.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek