kapubanner for mobile

Szoftverfejlesztő központ épül Budapesten a Siemens-csoport vállalata számára

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Csaknem 20 ezer négyzetméteres szoftverfejlesztő központot épül Budapesten a Siemens-csoporthoz tartozó Evosoft Hungary Kft. számára. A beruházó Wing Zrt. elnök vezérigazgatója a rendezvényen kiemelte, hogy a munkaerő-kereslet felértékeli a korszerű irodaházakat, hiszen a legjobb szakemberek megszerzéséhez és megtartásához a vonzó munkakörnyezet is hozzájárul - írja az MTI.

Az épület hétfői alapkőletételén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára kijelentette, hogy a beruházás erősíti a megbízó Siemens kapcsolatait Magyarországgal.

Szigeti Ádám helyettes államtitkár fontosnak nevezte a magyar kis- és közepes vállalatok innovációs képességének javítását, ennek érdekében hatékonyabb pályázati rendszert ígért. Úgy vélte, a közepes mérető magyar vállalatok a globális értékláncokba is bekapcsolódhatnak, a fejlett innovációs ökoszisztéma pedig a közszolgáltatások és ellátórendszerek fejlődéséhez is hozzájárulhat.

Petényi István, az Evosoft Hungary Kft. ügyvezetője a vállalat hatékonyságának javulását várja attól, hogy egy központba vonják össze a budapesti telephelyeken végzett szoftverfejlesztői tevékenységeket. Az épület erényei közül kiemelte az egyetemek közelségét. Mint mondta, fontosnak tartják a kapcsolatépítést a felsőoktatással, illetve a részvételt a jövő mérnökeinek képzésében.

Noah Steinberg, a beruházó Wing Zrt. elnök vezérigazgatója abban is bízik, hogy az új épületek nem csupán a Siemens-csoporthoz tartozó Evosoft GmbH magyarországi vállalatának a fejlődését segíti, de közvetve a nemzetgazdaság bővülését is támogatja, építészeti értéke pedig gazdagítja a fővárost.

A hatemeletes irodaház a Magyar Nobel-díjasok Kutatás-Fejlesztési Park építésének második ütemében készül el. A központ 100 százalékos a bérlők, a Siemens és az Evosoft több mint 1600 munkatársát fogadja be 2021 elejétől. Az 512 parkolóhelyet és 1900 négyzetméternyi raktárak is befogadó épület bruttó területe 21 400 négyzetméter, irodáinak alapterülete összesen 19 500 négyzetméter lesz.

MTI
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek