GKI: 2010 óta nem csökkentek a jövedelmi különbségek Magyarországon
A gazdasági növekedés csúcspontján 2 millióan rendelkeztek havi 101 ezer forint vagy az alatti jövedelemmel - derül ki a Gazdaságkutató Zrt. közleményéből.
A gazdaságkutató szerint a valóságban még rosszabb a helyzet, hiszen a leggyorsabban gazdagodó rétegek jövedelmei csak részlegesen szerepelnek a statisztikákban, a külföldi bevételek például nem minden esetben látszanak. Mindez azt jelenti, hogy még a gazdasági növekedés csúcspontján is több mint 2 millió magyar állampolgár a létminimumot jelentő havi 101 ezer forint (vagy egy gyermekes családok esetében fejenként havi 81 ezer forint) alatti jövedelemmel rendelkezett - összegezték.
A GKI felhívta a figyelmet arra is, hogy míg 2010 óta a bérek nominálisan közel 100 százalékot, addig a nyugdíjak csupán 33 százalékot nőttek, a szociális juttatások pedig szinte semmit nem emelkedtek. Ezek legtöbbje a mindenkori minimálnyugdíjhoz van kötve, amely 2010 óta változatlanul 28 500 forint - tették hozzá.
MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- Gyereknevelés és nyugdíj: sok nő rosszul számolja a beszámítható éveket 5 napja
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 6 napja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 1 hete
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hete
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 3 hete
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 3 hete
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 3 hete
- A diploma évei beleszámítanak a nyugdíjba? Sokan meglepődnek a válaszon 4 hete
- Egy meccs is elég a magyar fociválogatottban az egymillióval magasabb nyugdíjhoz 4 hete
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 4 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben