Gondoskodóbb anyává válik, akit a munka edzett meg?
A II. világháborút követő demográfiai robbanás, a baby boom idején született nők többsége erősen támogatja felnőtt gyermekeit mind anyagilag, mind érzelmileg. Teszik ezt annak ellenére, hogy ők maguk sokkal fiatalabban szakadtak ki a családi fészekből, és kezdtek el munkát vállalni - írja az inforadio.hu.
A The Kitchens Group felmérése mutat rá a 46-65 év közötti anyák és gyermekeik viszonyának jellemzőire. A mintegy 440, a megjelölt életkorba tartozó nő megkérdezésével készült kutatás szerint a baby boomerek fele támogatja anyagilag felnőtt gyermekét, mint egy 60 százalékuk pedig központi szereplő fia vagy lánya napi problémáinak megoldásában. Ez az erős kötődés némileg ellentmond annak, hogy az anyák 86 százaléka 25 éves korára teljesen függetlenítette magát szüleitől - számol be az ELTE TÁTK hírlevele.
A felnőttkorú gyermekkel vagy gyermekekkel rendelkező anyák kilenc százaléka mondta, hogy gyereke a nagykorúság elérését követően elköltözött, majd meghatározatlan időre visszatért szüleihez, és tizenkét százalékuk állította, hogy személyesen felelős gyereke anyagi jólétéért. Összesen 31 százalék mondta, hogy élt együtt felnőtt gyermekével úgy, hogy az már függetlenként élte mindennapjait.
Liz Kitchens, a Lady Boomers című könyv szerzője szerint a II. világháború után született nők életét és attitűdjét meghatározza, hogy a hatvanas években váltak felnőtté, akkor, amikor forradalmian megváltoztak a nemi szerepek, megerősödött a feminizmus és az egyenjogúság kérdése. Ennek fényében ezek a nők már munka mellett nevelték fel gyermekeiket, így Kitchens szerint ennek következménye lehet, hogy elnézőbben bánnak gyermekeikkel, sőt örülnek annak, ha mind tovább élnek velük.
inforadio.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?