kapubanner for mobile

Gyakori probléma a munkahelyi szundítás

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Gyakori probléma a munkahelyeken, hogy az alkalmazottak elalszanak munkaidőben - derült ki a Peninsula, Anglia egyik legnagyobb munkajogi vállalatának felméréséből.

A Peninsula kutatása szerint az angliai munkavállalók 63 százaléka ismerte be, hogy munkaidőben álomba szenderült. A válaszadók 73 százaléka pedig élne a munkahelyi alvás lehetőségével, amennyiben főnökük ezt engedélyezné, írja az Onrec.com.

"Az alvás a monitorok mögé bújva gyakoribb, mint azt először gondolnánk. Az irodai alkalmazottaknál továbbá igen népszerű, hogy a fürdőszobába zárkózva szereznek titkos pihenőket" - közölte Deb Gibbons, a Peninsula vezetője.

A helyzetet azonban szélesebb körben kell vizsgálni, minthogy mekkora a munkahelyi alvás során elveszett termelékenység. Azoknál az alkalmazottaknál, akik például munkaidejüket a volán mögött töltik, a munkahelyi alvás a saját és környezetük életét is veszélyezteti - tette hozzá a szakember.

"Érdemes lenne elgondolkodni annak a lehetőségén, hogy a munkáltató rövid sziesztát vezet be. Amíg ez első hallásra őrült ötletnek hangzik, addig valójában növelhetné a termelékenységet, és csökkentené a munkahelyi balesetek számát" - véli Gibbons.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek