kapubanner for mobile

Gyurcsány felkérte Molnár Csabát közlekedési miniszternek

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Molnár Csabát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárát kéri fel közlekedési miniszternek - erősítette meg az MTI információját a kormányszóvivő.

Gyurcsány Ferenc a szocialisták kedd esti elnökségi ülésén valóban közölte jelöltje nevét a párt vezetésével, és beszámolt arról, hogy szerdán felkéri a posztra Molnár Csabát – mondta Daróczi Dávid.

Szabó Pál közlekedési miniszter október 6-án, a Monorierdőnél bekövetkezett, négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt mondott le, a miniszterelnök akkor ezt azzal fogadta el, hogy a tárca vezetője addig a helyén marad, amíg meg nem találják az utódját.

A 33 éves, jogász végzettségű Molnár Csaba az MSZP Győr-Moson Sopron megyei elnöke, és a Magyar Progresszív Társaság Platform alelnöke. A szocialista politikus 2006 óta országgyűlési képviselő, idén februártól májusig az Új Tulajdonosi Program miniszterelnöki megbízottja. Május 20-tól a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.

Az elmúlt napokban a sajtóban több lehetséges jelölt neve is megjelent. Több napilap is beszámolt arról, hogy a jelöltek között van Tukacs István országgyűlési képviselő, Puch László, a közlekedési tárca államtitkára, Csepi Lajos, a közlekedési tárca szakállamtitkára, Burány Sándor gazdasági államtitkár, Baráth Etele, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója, Kákosy Csaba korábbi gazdasági miniszter, valamint Horváth Zsolt Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek