kapubanner for mobile

Rigó Csaba Balázs: az AI versenyképességi tényező

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A mesterséges intelligencia (MI) versenyképességi tényező, a magyar kis- és középvállalkozások célzott támogatása a mesterséges intelligencia technológiák hatékony alkalmazásában kulcsfontosságú – mondta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfői közleménye szerint Rigó Csaba Balázs elnök a Közbeszerzési Hatóság (KH) nemzetközi konferenciáján, Budapesten.

A KH alapításának 30. évfordulója alkalmából tartott eseményen a GVH vezetője hangsúlyozta, hogy a magyar nyelvi modellek fejlődésének elősegítése nemzeti szuverenitási kérdés, ebben volt fontos előrelépés a GVH Versenytanácsának május végi döntése a Microsoft-ügyben. A globális szoftveróriás a magyar nemzeti versenyhatóság eljárásának köszönhetően vállalta, hogy egy legalább 10 milliárd magyar szókapcsolatot tartalmazó adatbázist hoz létre, amelyet a megfelelő előkészítést követően integrál az MI-alapú rendszereibe – írták.

Rigó Csaba Balázs a közlemény szerint kiemelte, hogy a hatóság őrködik a gazdasági verseny mechanizmusainak megfelelő működése felett, megakadályozza vagy megszünteti a versenyt korlátozó, illetve torzító gyakorlatokat, magatartásokat, ezzel a fogyasztók érdekeit szolgálja, és támogatja a magyar vállalkozások piaci versenyhelyzetének erősítését. Előadásában hatékony eszköznek nevezte a piacelemzéseket, és felidézte, hogy tavaly az EU-tagállamok versenyhatóságai közül a GVH volt az egyik első, amely átfogó piacelemzést készített az MI piaci versenyre és fogyasztók ügyleti döntéseire gyakorolt hatásairól.

Ebben többek között megállította, hogy az MI alkalmazása növelheti a magyar vállalkozások versenyképességét, a globális technológiai cégek üzletpolitikájának ugyanakkor nem része a magyar piacra szánt termékek bevezetése és fejlesztése. A kis nyelvekre alapozott öntanuló rendszerek célzott fejlesztése az adatszuverenitás, az adatbiztonság és kulturális identitás megőrzés miatt kiemelten fontos tényező, ezért rendkívüli jelentőségű a Microsoft kötelezettségvállalása – mondta a GVH elnöke, hozzátéve: ezzel az úttörő fejlesztéssel nagyságrendekkel javulhatnak a magyar nyelvű MI-alapú alkalmazások képességei.

Rámutatott arra is, hogy a felülvizsgált és néhány hete elfogadott nemzeti MI-stratégia több ponton is összhangban van a GVH szakértőinek javaslataival. A hivatal támogat minden olyan kezdeményezést, amely a tisztességes piaci verseny és a fogyasztók védelme mellett elősegíti a mesterséges intelligencia nemzetgazdasági hasznosulását, illetve a kis és közepes vállalkozások MI-alkalmazását – fogalmazott Rigó Csaba Balázs a közlemény szerint.

 

MTI

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek