kapubanner for mobile

Halasi Zoltán a VDSzSz Szolidaritás új elnöke

Halasi Zoltánt választotta meg a VDSzSz Szolidaritás elnökévé a szakszervezet XV. Küldöttgyűlése 2015. július 9-én: a szavazatok 93,55 százalékát kapta.

Halasi Zoltán megválasztásával a Küldöttgyűlés a VDSzSz Szolidaritás megújítása mellett is letette voksát. Mandátuma a soron következő, 2019-ben tartandó tisztújító küldöttgyűlésig szól.

Halasi Zoltán 1981-től 1998-ig forgalmi szolgálattevőként dolgozott Szécsény állomáson. Itt az országban az elsők között alapította meg társaival együtt a VDSzSz alapszervezetét 1989-ben, alig egy hónappal a VDSzSz megalakulása után.

Átfogó képpel rendelkezik a vasút működéséről. A pályavasút terén szerzett
ismeretein kívül a MÁV korábbi Személyszállítási Üzletágát is kiismerte
olyannyira, hogy 2007-től vezeti a VDSzSz Szolidaritás MÁV-Start társasági szervezetét, jelenleg is a MÁV-Start Zrt. felügyelő bizottsági tagja. 1999 és 2012 között a Budapesti területi szervezet vezető ügyvivőjeként tett szert tapasztalatokra.

Egyéb feladatai mellett 2014. januárjától a VDSzSz Szolidaritás több projektjét – köztük egy EU által finanszírozottat – irányította sikerrel.
2002-ben a Pécsi Tudományegyetem személyügyi szervező szakán előbb főiskolai, majd 2005-ben humán szervező szakon egyetemi diplomát szerzett.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek