Hankó Balázs: három év alatt megépülhet a budapesti diákváros
A végső döntést követően akár három éven belül rendelkezésre állhatnak a kollégiumi férőhelyek a Budapest IX. kerületébe tervezett diákvárosban - közölte a kulturális és innovációs miniszter szerdán a TV2 reggeli adásában.
Hankó Balázs az interjúban arról beszélt, hogy sikeres a magyar felsőoktatás, sorra lépnek előre az intézmények a nemzetközi rangsorokban, illetve egyre többen jelentkeznek a felsőoktatásba. Immár második éve meghaladja a 100 ezret a felvettek száma, és minden második fiatal vidéki egyetemre jelentkezik.
Mindezekkel együtt emelkedett a kollégiumi férőhelyek iránti igény, miután országosan valamivel több mint 46 ezer hely van, de idén is közel 120 ezren adtak be kérelmet kollégiumi elhelyezésre.
Budapesten és a vidéki egyetemi városokban van szükség férőhelybővítésre, de a fővárosban a legsürgetőbb a helyzet, mert 17 ezer férőhelyre 57 ezer volt a jelentkezők száma
- jelezte a miniszter.
Hozzátette, hogy a budapesti diákváros megépítésére ideális hely lenne a IX. kerületi barnamezős terület, ahol minimum 12 ezer, de akár 20 ezer férőhelyet is ki tudnak alakítani.
A végső döntést követően "akár három éven belül rendelkezésre állhatnak a kollégiumi helyek", amelyek között lesznek egy- és többágyas elhelyezést biztosítók, de olyanok is, amelyek a fiatalok életkezdését és minél hamarabbi családalapítását segítenék.
Hankó Balázs ezt azzal egészítette ki, hogy a költségek tervezése és becslése zajlik, a megvalósításhoz próbálnak külső forrást is bevonni.
A miniszter kérdésre arra is kitért, hogy
ma 12 hazai felsőoktatási intézmény szerepel a világ legjobbjainak öt százalékában, a Semmelweis Egyetem pedig egyetlenként a világ legjobb egy százalékának soraiban.
Négy objektív mérőszám van: az oktatási, kutatási kiválóság, a nemzetköziesítés, valamint a gazdasági bevételek, az ötödik mérőszám pedig a reputáció, "amit mi Brüsszel-faktornak hívunk" - mondta.
Azt látjuk, hogy "Brüsszel folyamatosan szembejön velünk", ha ez nem lenne, csak az objektív faktorok, akkor például a Semmelweis a világ legjobb száz egyeteme között lenne - jegyezte meg.
Hankó Balázs a nemzeti konzultáció témájára áttérve azt mondta: a magyar családok, a magyar fiatalok érdekeit is szolgálja a gazdasági semlegesség, mert versenyképesnek kell lenni, előrébb kell lépni.
Ebben kulcskérdés a fiatalok lakhatási támogatása, életkezdése, amelyet segít a kedvezményes lakásáfa további alkalmazása, a vidéki otthonfelújítási támogatások, az ötszázalékos kedvezményes lakáshitel, de ide tartozik a munkáshitel elindítása is.
Ez a 17 és 25 év közötti, munkát kezdő fiataloknak négymillió forintos kamatmentes hitelt jelentene, ha Magyarországon kezdenek el dolgozni. Az első gyerek megszületésénél két év halasztással fizethetnék vissza, a második gyereknél a felét, a harmadik gyerek születésekor pedig a teljes hitelt elengednék - ismertette.
A miniszter arra is kitért, hogy a múlt heti európai csúcstalálkozó deklarációjában is azért szerepeltek a fiatalok, mert ez a korosztály a versenyképesség kulcsa, a rájuk jellemző dinamizmusra van szükség az Európai Unióban, hogy kirángassuk a versenyképességi kátyúból, amibe az elhibázott szankciós politikával, a migráció támogatásával belenavigálta magát az unió.
A világ ötven legjobb technológiai cégéből csak négy van az Európai Unióban, itt az idő tehát a versenyképességi fordulatra, amihez mi a magyar modellt tudjuk ajánlani, sikeres egyetemekkel, sikeres szakképzéssel - fogalmazott Hankó Balázs.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
- Ez a cég uralja a flottakezelők piacát 2 hónapja
- Ők segítik a külföldi költözést: itt a legnagyobb relokációs cégek listája 2 hónapja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 3 hónapja
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 3 hónapja
- Hatásalapú fejlesztések: mit keresnek ma a vállalatok a tréningpiacon? 3 hónapja
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 3 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 3 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégek 3 hónapja
- Ők keresik a top vezetőket: itt a lista a legnagyobb vezetőkiválasztó cégekről 3 hónapja
- A Randstad visszavette az első helyet: itt van a munkaerő-közvetítők toplistája 4 hónapja
- A budapesti álláskeresők száma és változása 2024 és 2025 között 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?