kapubanner for mobile

Háromhavi tagdíjat vesznek el a pénztáraktól idén

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Már az októberi tagdíjat sem kapják meg idén a magánnyugdíjpénztárak, tehát 2010-ben háromhavi tagdíjjal rövidülnek meg, viszont a 2011 decemberi tagsági díj jár majd a pénztáraknak.

November 1-jétől nem utalja át az APEH a magánnyugdíjpénztáraknak a tagdíjakat, ami azt jelenti, hogy az októberi tagdíjakat sem kapják meg.

A Magyar Közlönyben már megjelent törvénymódosítás szerint a 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékes tagdíj mértéke 0 százalék. A jogszabály betűiből az következik, hogy a 2011 decemberi tagdíj – 2012 januári utalással – már jár a magánnyugdíjpénztáraknak.

Kedden derült ki a pénzügyi felület kockázati jelentéséből, a magánnyugdíjpénztárak fedezettségi problémájának (azaz van még működési tartalékuk, de nincs folyamatos bevételük a működéhez) egy részét a kormányzat egy most készülő jogszabállyal kívánja megoldani.


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek