Hasznot hozhat a korrekt munkahelyi felmondás
A kicsinek mondható hazai álláspiac és a szűk szakmai körök miatt érdemes jó viszonyban, korrekt módon elválni a munkaadótól és a kollégáktól. Még akkor is, ha úgy érezzük, igazságtalanul bántak velünk, a távozás mikéntje rányomja bélyegét az esetleges későbbi kapcsolatokra. A jobpilot nyári karriertippjeinek hetedik részében az emelt fővel távozásra adunk tanácsot.
A dolgozók egy része a felmondás közlése után első felindultságában ingerülten reagál, összerúgja a port a főnökkel, cinikus megjegyzéseket tesz a vezetőre és a cégre. A kirúgás tudomásulvétele nem könnyű, - ha váratlanul jön - sokkhatással ér fel, ám meggondolatlan megjegyzések helyett, érdemes magunkban tízig elszámolni. Ha fortyog bennünk az indulat, kérhetünk egy későbbi időpontban is egy bővebb beszélgetést.
Ha távozni kell, érdemes békében elválni a cégtől. Ennek magyarázata, hogy kicsi a magyar álláspiac, a szűk szakmai körök miatt könnyen előfordulhat, hogy évek múltán újra összehozza a sors az dolgozót volt főnökével. Esetlegesen épp ahhoz a vállalathoz pályázik, ahová vezetője is távozott. Ebben az esetben pedig több mint valószínű, hogy az illető a rossz emlékek hatására inkább mást választ a munkakör betöltésére. Előfordulhat, hogy egy későbbi álláspályázatkor a megcélzott cég referenciaszemélyt kér, tehát egy olyan munkatárssal szeretne beszélni, akivel a pályázó együttdolgozott. Csúnya távozás esetén nehéz személyt ajánlani...
Egyeztessük a főnökkel, mi publikus
A felmondás tudomásulvétele után a felmondási idő felének ledolgozása vagy -amennyiben a munkaadó ezt kéri -, az azonnali távozás következik.
A beszélgetés végén érdemes megkérdezni a vezetőt, hogyan kommunikálják a távozást a kollégákkal, mikor, milyen körben jelentsék be. Mindenképpen a vezetővel egyeztetett forgatókönyvköz kell tartani magunkat.
Az utolsó munkanapon vegyünk búcsút a kollégáktól és az ügyfelektől. Az üzleti partnereknek nem célszerű a távozás okait ecsetelni, elég indoklás nélkül a tényt közölni. Jelezni kell, hogy a jövőben ki foglalkozik a cég részéről a kapcsolattartással. Ha az üzletinél valamivel szorosabb kapcsolat volt az ügyféllel, meg lehet adni a privát e-mail címet is.
Ha a munkaadó mond fel, valószínűleg előkészítette a terepet az utódnak, így a munkakör átadása és átvétele is egyszerűbb, kevesebb időt vesz igénybe.
Ha a dolgozó megy el
Kicsit más a helyzet, ha a munkavállaló magától megy el a cégtől egy jobb állással a zsebében. A felmondóbeszélgetést megelőzően ajánlott előre elkészíteni a felmondólevelet, és már azzal érkezni meg a vezetőhöz. A felmondás ugyanis szóban nem, csak írásban érvényes, és a levélre mindenképp szükség lesz a távozáshoz. A vezetőt ilyenkor gyakran váratlanul éri a felmondás, így itt számolni kell azzal, hogy kéri a teljes felmondási idő ledolgozását.
Nagy a csábítás, de nem érdemes ebben az egy hónapban félvállról venni a munkát. A zajló projekteket ugyanolyan intenzitással vigyük tovább, az új munkatársat pedig lelkiismeretesen tanítsuk be.
A kollégákkal való viszonyban tartózkodjunk az új munkahely dicsőítésétől, a jelenlegi céget se bíráljuk. Mindkét téma ellenségeskedést szülhet, amire a távozónak nincs szüksége.
Szintén ne fedjük fel a céges belső viszonyokat a betanítandó új kollégának. Csak a legszükségesebb szakmai tudnivalókról tájékoztassuk. Felesleges rámutatnia, ki a cég ügyeletes pletykafészke, kik az intrikusok, ki összeférhetetlen, kivel kell jóban lenni. Az új munkatársnak célszerű mindezt saját bőrén megtapasztalnia - a távozó pedig elkerülhet egy újabb kényes konfliktusforrást.
Oroszi Babett

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?