Hatalmas béremelést hajt végre Románia, hogy megfékezze az elvándorlást
Kétlépcsős közalkalmazotti bérkiigazításról fogadott el sürgősségi rendeletet szerdán a román kormány, amellyel a bérezési rendszerében lévő igazságtalanságok egy részét próbálja felszámolni.
Dragos Pislaru munkaügyi miniszter bejelentése szerint a rendelet 650 ezer munkavállalónak, a romániai közalkalmazottak több mint felének jelent béremelést: a korrekció első ütemét augusztustól, a másodikat 2017 decemberétől léptetik életbe. A rendelet megszünteti az egy munkahelyen, azonos beosztásban dolgozó, azonos tapasztalattal rendelkező közalkalmazottak bére közötti különbségeket.
A rendelet egyik célja, hogy megfékezze az orvosok és ápolók ezreinek elvándorlását, ennek érdekében a legjelentősebb béremelések az egészségügyben lesznek - közölte a tárcavezető. Az egészségügyben nemcsak az egyes munkahelyeken, hanem a teljes ágazatban a legjobban kereső alkalmazott bérszintjére emelik a vele azonos munkakörben dolgozó, azonos tapasztalattal rendelkező munkavállalók bérét.
A másik kedvezményezett terület a központi közigazgatás: megszüntetik a minisztériumok közötti bérkülönbségeket, és valamennyi minisztériumi alkalmazott bérét a kormány főtitkárságán vele azonos beosztásban dolgozó alkalmazott bérszintjének 70 százalékára emelik.
Az oktatásban a román kormány augusztustól átlagosan 10 százalék körüli mértékben emeli a pályakezdők bérét. A tanügyi alkalmazottaknál is megkezdik az igazságtalanságok felszámolását, de az emiatt szükséges béremeléseket két ütemben hajtják végre: a béremelés felét idén augusztustól, másik felét 2017 decemberétől vezetik be. A kiemelkedő teljesítmények elismerésére az oktatási rendszerben jövő évtől prémiumalapot hoznak létre.
A miniszter szerint a sürgősségi rendelet hatályba lépése idén 870 millió lejes (60 milliárd forint), 2017-ben pedig 2,3 milliárd lejes (158,5 milliárd forint) költségvetési többletkiadással jár.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek