kapubanner for mobile

Határozatlan idejű általános sztrájk következhet Németországban

Németországban befejeződött kedden délután a repülőtereken a szolgáltatói ágazat szakszervezetének (ver.di) figyelmeztető sztrájkja, amely miatt több száz járatot kellett törölni. Frank Bsirske, a ver.di vezetője a frankfurti repülőtéren tartott szakszervezeti gyűlésen mondott beszédében kiemelte, hogy a keddi sztrájk "az utolsó figyelmeztetés" volt.

A munkabeszüntetés miatt összesen 11 németországi repülőtéren állt le rövidebb-hosszabb időre a forgalom. Frankfurtban, az ország legnagyobb repülőterén a napi 1.300 járat közül 450-et kellett törölni, a Lufthansa, a legnagyobb német légitársaság pedig több mint 400 járatot törölt az országos menetrendjében keddre betervezett 1.850 közül.

A ver.di a közszférában zajló bértárgyalások szerdai fordulója elé időzített figyelmeztető sztrájkkal a béremelési követelésének kívánt nyomatékot adni. A szakszervezet 6,5 százalékos, és legkevesebb havi 200 eurós fizetésemelést követel a közszférában dolgozó 2 millió munkavállalónak. A munkaadói oldal ajánlata 3,3 százalékos emelés két évre korlátozva, és 200 eurós egyszeri juttatás.

A munkabeszüntetés március eleje óta tart megszakításokkal, és mindig más-más tartományokban. Kedden a repterek mellett Hamburgban, Rajna-vidék-–Pfalz és Saar-vidék tartományban sztrájkoltak, több településen például nem szállították el a szemetet, egyes városokban zárva tartottak az óvodák, és voltak kórházak, ahol csak a halaszthatatlan műtéteket végezték el.

Frank Bsirske, a ver.di vezetője a frankfurti repülőtéren tartott szakszervezeti gyűlésen mondott beszédében kiemelte, hogy a keddi sztrájk "az utolsó figyelmeztetés" volt, és hamarosan határozatlan idejű általános sztrájk következhet, ha a munkaadói oldal nem fogadja el a követeléseket.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szigorította a külföldi munkaerő toborzását a szomszédunk

A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk

Ő a legjobban kereső nő az autóiparban

Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk

Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk