kapubanner for mobile

Hazánkban is bővít a Nokia

A Nokia bezárja a németországi Bochumban lévő mobiltelefon gyárát. A termelést többek között Magyarországra telepítik át - közölte a cég szóvivője.

A németországi Bochumban található Nokia gyár már nem versenyképes, még egy jelentősebb beruházás révén sem. Ezért a gyártást alacsonyabb költségű országokba viszik. A tervek szerint még az első negyedévben beindul a termelés a Nokia újonnan létesítendő kolozsvári üzemében, amit 60 millió eurós beruházással létesít a finn vállalat. A gyártás másik részét a Nokia komáromi üzeme veszi át, míg a csúcstechnológiai termékek előállításával a jövőben a Nokia finnországi Salo üzeme foglalkozik.

A cég szerint a gyártás Németországban még a finnországiénál is drágább. Nemcsak a közvetlen bérköltség, hanem általában a termeléssel összefüggő valamennyi költség magasabb. Ezért zárják be az idei év közepe táján a 2300 embernek munkát adó bochumi gyárat. A Nokia termelésének jó része már alacsony költségű országokban zajlik, Magyarországon, Romániában, Kínában és Indiában.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek