kapubanner for mobile

Hetven százalékkal több csúcsvezetőt rúgtak ki tavaly A pénzügyben stabil, a telekommunikációban bizonytalan

2002-ben jelentősen emelkedett a nem önként távozó vállalatvezetők (CEO) aránya a világ nagy cégeinél. A legbiztonságosabbnak a pénzügyi terület tűnik, a legkockázatosabb a telekommunikáció. A cégen belül csúcsra jutottak is előnyben vannak a kívülről hozott nagyfőnökökkel szemben, áll egy friss nemzetközi felmérésben.

A vállalatok minden korábbinál nagyobb teljesítményt várnak el a vezetőktől, ám a cég csúcsán állóknak gyakran nem sikerül teljesíteni ezeket. A menesztések csúcsot döntöttek 2002-ben, különösen Európában és Ázsiában kellett távoznia sok vezetőnek, derül ki a Booz Allen Hamilton tanácsadó cég legújabb tanulmányából, amelyet a világ 2500 legnagyobb, tőzsdén jegyzett cége körében végezett.

A kívülről jöttek fekete éve

A tanulmány szerint 2002-ben 70 százalékkal emelkedett a kirúgott vezetők aránya, míg a távozások aránya ?az önként váltókat is beleszámítva - 10 százalékkal nőtt. A menesztés oka az esetek 39 százalékában a nem megfelelő teljesítmény. Egy évvel korábban csak minden negyedik váltást indokoltak ezzel.

A vezetőcsere leginkább Ázsiában növekedett: tavaly már majdnem minden ötödik váltás (19 százalék) az ázsiai kontinensen történt, szemben a 2001-es 8 százalékkal. Ugyancsak jönnek-mennek az elnökök Európában, az Egyesült Államokban lévő cégek vezetése viszont stabilabb: hét év alatt csupán két százalékos a növekedés.

Érdekesség, hogy a kívülről jött nagyfőnökök rosszabbul szerepelnek, mint a vállalat ranglétráját végigjáró és onnan a csúcsra felkapaszkodott vezetők. A kívülről jöttek 64 százaléka elvesztette állását 2002-ben, míg a belülről a vezetői székbe kerülteknek csupán a 38 százaléka.

Biztonságos pénzügy, kockázatos telekommunikáció

A felmérés megállapítja, hogy a vezetőknek a legbiztonságosabb ágazat a pénzügyi terület. Itt hét év alatt csupán 6,6 százalékos volt a fluktuációs ráta, távozásra száz esetből egyszer kényszerítettek cégvezetőt. Ellenben a telekommunikáció már kockázatosabb terület. Ebben az ágazatban 15,6 százalékos volt a fluktuáció, 9,4 százalék pedig a kirúgott főnökök aránya. Kis mértékben ugyan, de növekedett a távozott vezetők átlagéletkora. Tavaly 58,1 év volt, míg 2001-ben 57,1, 2000-ben pedig 56,8.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek