kapubanner for mobile

Hiány várható a képzett munkaerőből Hongkongban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A népesség elöregedése és a térségbeli verseny miatt a következő évtizedek során gondokat okozhat a megfelelő munkaerő biztosítása Hongkongban.

A népesség elöregedése miatt a következő évektől munkaerő-hiány fenyegeti Hongkongot - áll a különleges igazgatású terület kormányzata által kiadott tanulmányban. A munkaképes korú lakosság aránya évente csupán 0,6 százalékkal bővül, a kereslet kielégítésére ennek legalább kétszeresére lenne szükség. A jelenlegi trend szerint 2018-ra négy százalékkal 17 százalékra nő az idős korú népesség aránya. Párhuzamosan a hongkongi munkaerő-állomány kevesebb mint 10 százalékkal emelkedik, s legalább 14 ezer állás marad betöltetlen - áll a jelentésben. A következő hat évben a turizmusban például 50 ezer, az építőiparban csaknem 45 ezer új munkahelyet teremtenek majd.

A legnagyobb hiány a képzett munkaerő terén várható, a képzetlen munkásokból ugyanakkor túlkínálat valószínűsíthető. A hongkongi kormány a tehetségek megnyerésére többféle programot indított, amelyek részeként az utóbbi bő 10 évben például 41 ezer szárazföldi kínainak adtak letelepedési engedélyt.

A jövő évtizedben a hiány csak fokozódik majd, hiszen Ázsia-szerte gondot okoz a népesség elöregedése. Az ENSZ becslése szerint a következő negyven évben megduplázódik az idős lakosság aránya a kontinensen. Ezen túl a képzett munkaerőért való harc is fokozódik majd a térségbeli országok közt.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek