Megjelent: 8 éve

Hiányoznak évek a szolgálati időmből

2005-ben mentem rokkantsági nyugdíjba egy évre, később betegségem miatt 2 év felülvizsgálat után 65 százalékos rokkantságot megállapítva véglegesítettek. Ekkor több mint 25 éves munkaviszonyom volt. 62 éves koromban lettem öregségi nyugdíjas. A nyugdíjfolyósító levele alapján a korábban megállapított rokkantsági nyugdíjam változatlan hagyása mellett. Közben kb. 5 évig kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozó voltam. /természetesen amit kellett járulékokat befizettem/ Jelenlegi nyugdíjam 68.000 forint. A nyugdíjmegállapításom éveibe nem lett beszámítva a nappali tagozaton végzett gyors- és gépíró szakiskolám. 1963-1965 között, valamint kb. 5 évig tartó kiegészítő tevékenységem, valamint 6 órás munkaviszonyom, 1965-1968 közötti idő. Ezeket a hiányzó éveket hol tudom pótolni illetve beszámíttatni?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A rokkantsági nyugdíj - egészen a 2011. december 31-i megszüntetéséig - saját jogú nyugellátásnak minősült, amelynek összegét ugyanúgy számolták, mint az öregségi nyugdíj összegét.

Ha Ön 62 éves korában (vagyis feltehetően 1952-es születésűként 2014-ben) lett öregségi nyugdíjas úgy, hogy a rokkantsági nyugdíját 2012. január 1-től változatlan összegben felváltó rokkantsági ellátása összegét kérte továbbra is változatlan összegben öregségi nyugdíjként tovább folyósítani, akkor nem fog változni a nyugdíja összege. A vonatkozó szabály: a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) 32. § (4) bekezdése alapján az 1955. január 1-jét megelőzően született és 2011. december 31-én I-III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülő személy kérheti, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően a rokkantsági ellátása azonos összegben öregségi nyugdíjként kerüljön továbbfolyósításra.

Az Ön által jelzett időszakokat már a rokkantsági nyugdíja 2005. évi megállapítása során elbírálták.

A rokkantsági nyugdíja mellett kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozóként végzett tevékenységét nem lehet figyelembe venni a nyugdíjmegállapítás során, pontosan azért, mert a rokkantsági nyugdíj ugyanúgy minősült ilyen szempontból, mint az öregségi nyugdíj, vagyis a mellette végzett tevékenységgel nem lehet plusz szolgálati időt és a nyugdíjmegállapításhoz figyelembe vehető keresetet szerezni.

Kérheti viszont a rokkantsági nyugdíja mellett végzett kiegészítő vállalkozói tevékenységgel szerzett, nyugdíjjárulék alapját képező keresete alapján a 2007. január 1. és 2011. december 31. közötti időszakban végzett vállalkozói tevékenysége alapján az ún. félszázalékos nyugdíjnövelést (ha ezt még nem tette meg).

A vonatkozó szabály: a saját jogú nyugellátásban részesülő személy nyugellátását kérelemre saját jogú nyugdíjasként történt foglalkoztatása, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként végzett kiegészítő tevékenysége alapján a naptári évben elért, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem összege egytizenketted részének 0,5 százalékával növelni kell. A növelésre való kérelmet évente egy alkalommal, legkorábban a kereset, jövedelem megszerzését követő naptári évben lehet benyújtani. A kérelmet visszamenőleg is be lehet nyújtani, ez esetben évente külön meghatározzák majd a növelés mértékét. (Ezt a szabályt rendeli alkalmazni az Mmtv. 30.§ (6) bekezdése a volt rokkantsági nyugdíjasokra: aki rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj mellett 2012. január 1-je előtt a Tny. - 1997. évi LXXXI. törvény a TB nyugellátásról - 22/A. §-a alapján nyugdíjnövelésre jogot szerzett, ezt a jogát a megváltozott munkaképességű személyek ellátása esetén is érvényesítheti az öregségi nyugdíjra vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával.)

A következő nyomtatványon kell ezt igényelnie, a keresetek igazolásával.

Aki válaszol:

Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András

Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Dr.Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője válaszolja meg. A budapesti ELTE jogi karán summa cum laude végzett jogász. Az elmúlt 22 évben több nagy biztosítótársaság és közvetítő cég felsővezetésének tagja, az élet- és nyugdíjbiztosítások szakértője. 2013 óta a Facebook NyugdíjGuruja több, mint 60 ezer követővel, 2015 óta a NyugdíjGuru News alapítója és szerzője.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nyugdíjba kényszeríthet-e a munkáltatóm?

2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk

Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat?

Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk

Tovább dolgozhatok-e Angliában, ha itthon nők 40-el nyugdíjba mentem?

2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk