kapubanner for mobile

Hidasi Klára, a BMW Magyarország HR vezetője

Hidasi Klára, a BMW Magyarország Kft. humánerőforrás-vezetője, a leányvállalat megalakulása óta látja el a cég HR feladatait.

Hidasi Klára 1975-ben született Budapesten. A Nemzetközi Üzleti Főiskolán közgazdász gazdálkodási szakon tanult, főbb tárgyai között HR szakterületek is szerepeltek, minden vizsgáját angolul tette le. Ezt követően a gödöllői Szent István Egyetemen végzett el egymással párhuzamosan két posztgraduális képzést - francia nyelven tanult az EU regionális és agrárpolitikájáról, valamint emberierőforrás-vezető szakképesítést szerzett.

Szakmai önéletútja a főiskola alatt a Révai Nyomda Kft.-nél kezdődött, ahol négy éven át személyügyi munkatársként dolgozott. Feladatai közé tartozott a betanított munkások kiválasztása, tréningek megszervezése, szerződések és jelentések készítése.

2000 februárjától két éven át a Delphi-Calsonic Magyarország Kft. HR vezetői pozícióját töltötte be, munkája során a HR igazgatóval együtt alakították és fejlesztették tovább az olyan területeket, mint a kiválasztás, nyilvántartás, képzés, bérezés, teljesítményértékelés. 2002-től a kft. HR igazgatójává nevezték ki, ettől fogva egyedül tartotta kézben a humánerőforrás-osztály tevékenységét, bevezette többek között a cafeteria rendszert, és HR kérdésekben támogatta a vezetőket.

2004 májusától a BMW Magyarország Kft.-nél dolgozik humánerőforrás-vezetőként. Klára nevéhez köthető a leányvállalat humánerőforrás-stratégiájának kidolgozása, a HR rendszerek és szabályzatok kialakítása. A vezető mindennapi feladatai közé tartozik a HR feladatok koordinálása, ideértve a bérelszámolást, és a munkavédelmet is, illetve a vezetőség munkájának segítését az operatív kérdésekben.

Klára szabadidejében sportol, kedvence a futás és a görkorcsolya, ezek mellett vonzzák az idegen kultúrák, a nyelvek és emberek, de szívesen szenteli idejét a varrásnak és a főzésnek is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk