Hírnevet rombolhat a HR-es, pedig csak a munkáját végzi
Ha Önnel, kedves olvasó, még nem történt meg, hogy megpályázott egy állást, melyről végül semmiféle visszajelzést nem kapott, kivételes helyzetben van. A munkakeresők nagy többsége nem egyszer járt így. A HR-esek által leggyakrabban elkövetett, és a munkavállalók által leggyakrabban sérelmezett hiba. De van megoldás!
A munkakeresés stresszes, és gyakran hónapokig elhúzódó időszak a
legtöbb ember életében, ez vitathatatlan tény. A legbosszantóbb azonban a hasztalannak tűnő pályázás, mikor semmiféle visszajelzést nem kapunk a cégtől, pedig sajnos ez a hazai tendencia. Egy álláskereső hölgy elmondása szerint, 100 helyre küldte el az CV-jét, melyből 3 helyre hívták be, és mindössze 20 alkalommal kapott visszajelzést arról, hogy fogadták az anyagát, vagy most nem őt választották. Ez azért elkeserítő arány. Tapasztalatok szerint, minél előrehaladottabb fázisban van a kiválasztási folyamat, annál inkább elvárható és jellemző is a visszajelzés a cég részéről. Személyes interjú után már lényegesen nagyobb az arány, ami a pályázó értesítését illeti, de nagyon gyakran előfordul, hogy egy jó hangulatú, kellemes, és pályázói részről sikeresnek ítélt interjú után is hosszú hallgatás következik a cég részéről. Ilyenkor a jelölt, a végig izgult napok után végső elkeseredésében vagy telefonál és érdeklődik, vagy levonja a konklúziót a cégről, és elkönyveli magában, hogy nem is igazán szeretne olyan helyen dolgozni, ahol a munkáltató annyira sem méltatja a pályázót, hogy legalább egy elutasító e-mailt küldjön. Lássuk be, teljesen igaza van. És mint tudjuk, a negatív hír lényegesen gyorsabban terjed, és mélyebb nyomot is hagy az emberekben, mint a pozitív.
Ha Ön HR-es, és Önöknél is előfordult már a fentiekhez hasonlatos szituáció, minden bizonnyal már sorolja is magában a számtalan érvet, ami miatt a visszajelzésre nem volt lehetőség.
Pontosan tisztában vagyunk azzal, mennyire leterhelt egy HR-es. Gyakran több száz önéletrajz közül kell eldönteni, kik a legalkalmasabb jelöltek, és a határidők is szorítanak. Nem egyszer előfordul az is, hogy felsőbb nyomásra, csak a profit elérésére irányul fókusz, közben pedig megfelejtkeznek a cég PR-járól, aminek hanyatlásához a céghez társított negatív élmények nagyban hozzájárulnak.
A Beck and Partners Kft. a fenti problémát felismerve és arra reagálva, majd 10 éves toborzás-kiválasztásban szerzett tapasztalatai alapján kifejlesztett egy rendszert, ami megoldást kínál a visszajelzések elmaradására is.
A HR Felhő egy olyan toborzási-kiválasztási szoftver, amelynek segítségével
hatékonyan menedzselheti az új munkatárs-keresési projektjeit. A HR Felhő olyan eszköz lehet a HR osztály kezében, amelynek segítségével munkatárs keresések teljesítésének ideje lényegesen lerövidül, nyomon követhetővé válik és maximálisan adminisztrálható. Mindemellett az egyik legnagyobb előnye, hogy minden esetben visszajelzést küldhetünk a jelölteknek, és mindez, csupán egyetlen gombnyomásnyi időbe telik.A beérkezett pályázók adatlapjának megtekintésekor státuszt tudunk beállítani, ami után a rendszer automatikusan névre szóló levelet küld a jelöltnek. Ez lehet elutasító e-mail, melyben tájékoztatjuk a jelöltet arról, hogy sajnos most az önéletrajza alapján nem ő került kiválasztásra. Beállíthatjuk, hogy a pályázata elbírálás alatt áll, de automatikus üzenetben emlékeztetőt küldhetünk neki arról is, hogy a telefonos beszélgetés után személyes interjúra hívtuk, elküldve annak minden részletét.
Ez a modul, csak egy a HR Felhő számtalan előnye közül, mely apróságnak tűnhet, de a HR osztályok rengeteg időt tudnak vele megspórolni, nem beszélve arról, hogy egyetlen pályázó sem fog rossz szájízzel gondolni a cégünkre, ami lássuk be, igencsak fontos szempont, mint a HR barnding az egyik fontos eleme.
A piac által diktált hatalmas és profitorientált verseny közben nem szabad elfeledkezni arról, hogy az adathalmazok és önéletrajzok mögött lélegző, valóban munkát kereső emberek állnak, akik igénylik, hogy tudják, mi történik a munkakeresési folyamata közben.A túlterhelt HR-esektől pedig irreális elvárás, hogy a toborzásban minden folyamatot tökéletesen menedzselni tudjanak, és minden igényt kielégítsenek, de szerencsére ez nem is szükséges, hisz hála a 21. század toborzási innovációjának, nem kevés terhet tudunk levenni a vállukról.
Ha a fentiek felkeltették érdeklődését, és Ön is szeretne a folyamatos elégedetlen telefonok és e-mailek megválaszolása helyett a valóban fontos munkafolyamatokra koncentrálni, és feladatait kényelmesen végezni, az alábbi elérhetőségeken tájékozódhat szolgáltatásunkról, mellyel garantáltan könnyebbé, és hatékonyabbá válnak munkanapjai.
Szabó Manuéla
www.hrfelho.hu
Losonczi Kornél
Értékesítési igazgató
[email protected]
0620/5524436
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?