kapubanner for mobile

Hol nyílik a legtöbb bankszámla?

Öt év alatt alaposan átrendeződött a vállalati banki piac Magyarországon, a cégek mintegy 660 ezer bankszámlát nyitottak ez idő alatt és ennek 93 százalékát a legnagyobb 12 pénzintézetnél és a takarékszövetkezeti hálózat tagjainál.

A céginfo.hu elemzésében az elmúlt öt évben nyitott új céges bankszámlákat vizsgálta. Ebben az időszakban változott a pénzintézetek népszerűsége a vállalati szektorban: 2008-ban és 2009-ben még legtöbb új számlával büszkélkedő CIB tavaly már csak a nyolcadik volt, és az idei első négy hónapban is ezt a helyezést érte el.

A 2008-as listán még második Raiffeisen a következő évben már csak hetedik volt, ötödiknél jobb helyet azóta sem tudott elérni. A 2008-ban és 2009-ben harmadik OTP 2010 óta minden évben az első helyet szerzi meg, tavaly és tavalyelőtt az Unicredit és a K&H végzett a második és harmadik helyen (2008-ban még csak az ötödik és hatodik helyeken voltak). Az összes takarékszövetkezet együtt 2012-ig minden évben dobogós - 2009-ben második, a többi évben harmadik -, míg tavaly negyedik lett volna, és idén ismét a harmadikok lennének az OTP és a K&H mögött.

A legtöbb bankszámlát az OTP-nél nyitották a vizsgált időszakban, az összes takarékszövetkezet együtt a második lenne, míg a következő három helyen szinte holtversenyben áll három pénzintézet, a CIB, az Unicredit és a K&H.

Az OTP folyamatosan növelte súlyát a vállalati banki piacon - az új nyitások száma csak tavaly esett vissza, de az országos átlagnál jóval kisebb, alig 3 százalékos mértékben -, a K&H minimális növekedést ért el minden évben, és 2012-ben szintén az országosnál kisebb visszaesést szenvedett el.

Az Unicreditnek 2010-2011-ben sikerült nagyon erősen magához vonzania a vállalati ügyfeleket, a Raiffeisen nagyon nagy visszaesés után 2010-től stabilizálta a helyzetét, míg az Erste Bank évekig tartó stabil teljesítmény után tavaly szenvedett el komoly veszteségeket.

Az MKB, a Citibank és az FHB 2011-ig lendületesen növelte az új vállalati ügyfelei számát, a Budapest Bank 2010 óta erősödik folyamatosan a cégek körében, és a Raiffeisen mellett a másik olyan pénzintézet tudott lenni, ahol az új bankszámlák száma 2012-ben magasabb volt, mint egy évvel korábban. A takarékszövetkezetek javuló helyezése a kiterjedt országos hálózatnak és a rugalmasabb helyi ügyintézésnek tudható be.

A legnagyobb pénzintézetek piaci részesedése folyamatosan a 93-94 százalékos sávban mozog. A kisebb pénzintézetek - mint a TOP listáról éppen csak lemaradó AXA Bank vagy a Kinizsi Bank - nem tudják növelni részesedésüket. A koncentráció ráadásul erősödni tűnik, míg 2008-ban (a takarékszövetkezeteket egyként kezelve) 44, idén már csak 37 olyan pénzintézet volt, ahol április végéig legalább egy számlát nyitott egy társas vállalkozás.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek