kapubanner for mobile

Honecz Ágnes az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Honecz Ágnest az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökévé, Sélleiné Márki Máriát pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójává nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában az olvasható, hogy a kormányfő Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára nevezte ki szerdai hatállyal az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökévé Honecz Ágnest, aki Demeter Juditot váltja a poszton.

A közlöny keddi számában megjelent egy kormányrendelet is, amely e kinevezéssel párhuzamosan arról rendelkezik, hogy ki lehet a hatóság elnöke, valamint elnökhelyettese. Eszerint "elnökké az a magyar állampolgárságú, választójoggal rendelkező, az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítése vagy az emberi jogok védelme területén kiemelkedő tudással rendelkező jogász nevezhető ki, aki jogi szakvizsgával és legalább ötéves, jogi végzettséghez kötött munkakörben vagy a közigazgatásban eltöltött szakmai gyakorlattal rendelkezik. Elnökhelyettessé magyar állampolgárságú, választójoggal rendelkező, az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítése vagy az emberi jogok védelme területén kiemelkedő tudással rendelkező felsőfokú végzettségű szakember nevezhető ki".

Ugyancsak a keddi Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a nemzeti erőforrás miniszter javaslatára Orbán Viktor Sélleiné Márki Máriát nevezi ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójává szeptember 20-i hatállyal. Sélleiné Márki Mária Rendek Vilma megbízott főigazgatót váltja.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek