Húsz év óta alig javultak a nők karrieresélyei
Nem történt változás az utóbbi húsz évben, továbbra is sokkal hosszabb a nők munkanapja a férfiakénál, már ha beleszámítjuk a háztartási elfoglaltságokat is - tolmácsolja a Cambridge-i Egyetem legfrissebb jelentését a Népszabadság.
A 27 ország 30 ezer dolgozójának megkérdezésén alapuló tanulmány szerint az elmúlt két évtizedben alig változott a helyzet, a nemi egyenlőtlenség nem szűnt meg a munkahelyen. A Nemi és munkafeltételek az Európai Unióban címet viselő jelentés szerint továbbra is a nőkre hárul a házimunka döntő része, következésképp több időt töltenek munkával. Még az sem segít az arányokon, ha azt is hozzávesszük, hogy a férfiak hosszabb időt töltenek a munkahelyükön.
A felmérés számítása szerint a tagországokban a teljes munkaidőben alkalmazott férfi átlagosan heti 55 órát dolgozik, míg az ugyancsak teljes munkaidőben dolgozó nők heti 68 órán át vannak lekötve. A szigetország gyakorlata 40 óra munkahelyi kötelezettségből, 3,3 óra utazásból és 23 óra házimunkából adódik össze.
Alig változott valami a '90-es évek óta
Brendan Burchell, a kutatás vezetője szerint a munkavégzési feltételek 1991 óta alig változtak, "a legtöbb ember életstílusát továbbra is a neme határozza meg". A nőknek továbbra is komoly nehézségeket okoz, ha vezetői beosztásba akarnak kerülni. Otthoni kötelezettségeik miatt többször fordul elő közöttük, hogy részmunkaidőben dolgoznak, és többnyire alacsonyabb fizetési kategóriába is tartoznak. A Cambridge-i Egyetem munkatársa úgy véli, ördögi kör alakul ki, hiszen azáltal, hogy nem az asszony rendelkezik magasabb fizetéssel, gazdasági érv is szól amellett, hogy ő lássa el az otthoni feladatokat.
Ennek az egyenlőtlenségnek a megszüntetését a munkahelyeken és a háztartásokban egyszerre kellene megkezdeni, például azzal, hogy a férfiak éljenek apasági jogaikkal. Maga a munkaerőpiac is változást indukálhatna azzal, ha hasonló munkahelyi előrejutási lehetőséget biztosítana a nőknek, mint a férfiaknak, illetve utóbbiak önkéntesen többet foglalkoznának a háztartási teendőkkel.
A cambridge-i tanulmány műfajában az első munka, amely az új kelet-közép-európai tagországok bevonásával készült. Általános tapasztalat szerint az unió munkaerejének 75 százalékát férfiak irányítják. A teljes munkaidőben dolgozó férfiaknak csupán kilenc százalékát dirigálják nők - írja a Népszabadság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?