kapubanner for mobile

Húszmilliárd forint pluszpénzt kap a Klebelsberg-központ

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Közel húszmilliárd forint pluszpénzt ad a kormány a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) idei működésére, további félmilliárdot pedig a bevett egyházakat megillető, a hit- és erkölcstanoktatáshoz kapcsolódó támogatások finanszírozására biztosít.

A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat, amely szerint a kabinet úgy döntött, hogy engedélyezi mintegy 20,5 milliárd forint felhasználását a 2013-as költségvetési maradványösszegekből.

Ebből azonnali hatállyal több mint 19,7 milliárdot csoportosítanak át a Kliknek, 550 millió forinttal pedig a hit- és erkölcstan oktatását támogatják.

A kormány egyúttal rendelkezett a Klik kiadásainak felülvizsgálatáról. Ennek alapján Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek október közepéig javaslatot kell tennie a központ idei működéséhez, a likviditásának az év végéig történő fenntartásához szükséges további forrás biztosítására.

A költségvetés csaknem 500 milliárd forintot biztosított 2014-re a Kliknek. Idén jauárban az Index nyilvánosságra hozott egy jelentést, amelyet Szabó Balázs volt miniszteri biztos készített a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és annak elnöke tevékenységéről. A tavaly nevemberi keltezésű összegzés hibás gazdasági döntésekről számolt be és személyesen az elnököt hibáztatta a 2013-as gazdálkodás szakszerűtlenségéért, valamint a szervezet 2014-es költségvetésébe kódolt, az év végére akár 50 milliárdosra duzzadó hiányáért is – derült ki a cikkből.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek