Így csapták be a magyar munkásokat Berlinben
Becsapott legkevesebb 40 magyar munkást egy németországi cég, amely alvállalkozóként működött közre az új berlini repülőtér építésénél - közölte pénteken a német országos szakszervezeti szövetség (DGB).
Az érintettek az összesen több mint 200 ezer euró elmaradt bért peres úton kívánják behajtani. Az érintettek egyike, egy klímaberendezésekkel foglalkozó magyar szakember pénteken Berlinben újságíróknak elmondta: az interneten találták a hirdetést, amely szerint 18 eurós órabérért lehet dolgozni a német főváros jelenlegi legnagyobb presztízsberuházásán. Amikor társaival Berlinbe ért és megkapta a szerződést, már csak 11 eurós órabérről volt szó, amely a végül aláírt szerződés szerint akár 8 euróra - németországi viszonyok között rendkívül alacsonynak számító szintre - csökkenhet, ha a munkáltató nem teljesen elégedett a munkavállaló teljesítményével.
A becsapott munkásokat október közepétől dolgoztatták. Fizetés helyett csupán heti 20 euró zsebpénzt kaptak, zsúfolt szállásokon helyezték el őket, dolgozni pedig reggel 6 órától nem ritkán este 20 óráig kellett.
A berlin-brandenburgi közszolgálati műsorszóró társaság (rbb) beszámolója szerint a munkáltató egy magyar-osztrák vállalkozás bajorországi székhelyű leányvállalata volt, amely a repülőtér szellőző-, vízellátási- és fűtési rendszerének kiépítésében működött közre. Több munkás december közepén a DGB-hez fordult segítségért a fizetések elmaradása miatt.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon