kapubanner for mobile

Így válasszunk helyszínt egy rendezvénynek

Akár kisebb volumenű, akár tömegeket vonzó programról van szó, minden esetben rengeteget jelent a dokumentáció. Vagyis a lényeges pillanatok rögzítése, megörökítése képi vagy videós formában.

Így válasszunk helyszínt egy rendezvénynek

Így válasszunk helyszínt egy rendezvénynek

Vannak, akik legyintenek ilyenkor, és azt gondolják, hogy a telefonnal ugyanolyan profi fotókat tudnak készíteni, mintha szakember csinálná. Pedig nem így van. A szakértelem fotózásnál sem hiányozhat. Ráadásul minden rendezvénytípusnak megvan a maga fotósa. És akkor a helyszínről még nem is beszéltünk, pedig az is kulcsfontosságú ahhoz, hogy minden tökéletes legyen az adott programon.

Ha már a helynél tartunk, akkor meg kell említeni, hogy a Le Til Kúria fotózás szempontjából tökéletes! Itt ugyanis minden adott ahhoz, hogy különleges képek készülhessenek. Csend és nyugalom övezi ezt a kastélyjellegű épületet, ugyanakkor minden megtalálható, hogy jól érezze magát bárki. Távol a nagyváros zajától, el lehet vonulni, ki lehet zárni a külvilágot.

Miért épp zöldövezeti környezet legyen?

A lombos fák, a virágok, a zöld pázsit övezte helyeken csodás képeket lehet készíteni, legyen szó bármilyen eseményről. Különösen igaz ez az esküvői fotózásra, hiszen a nagy nap romantikáját fokozza egy ilyen helyszín.

Sőt, nemcsak egyedülálló képeket, hanem kisfilmeket, videoklipeket is lehet forgatni, akár még privát területbérlésre is van lehetőség a Le Til Kúriában. Megfelelő biztonsági intézkedések mellett légi felvételekkel még különlegesebb összhatás érhető el.

Milyen típusú fotózáshoz ajánljuk?

Egy árnyas fákkal övezett terület gyakorlatilag bármilyen fotózáshoz, videózáshoz jól illeszthető tematikusan is. Ráadásul nemcsak télen, hanem nyáron is. Minden évszaknak megvan a maga hangulata egy ilyen környezetben.

Babák, kismamák, családok, párok számára éppúgy alkalmas, mint például céges fotózáshoz, ha valami különlegeset szeretnénk.

A briefelés sem maradhat el

Amikor egy szakemberre bízzuk magunkat, illetve a rendezvényünket, elvárjuk, hogy tökéletes felvételek készüljenek. Ez rendjén is van így, de ahhoz, hogy egy fotós, videós maradéktalanul eleget tudjon tenni az elképzeléseinknek, nekünk kell megadni hozzá az alapokat.

Tájékoztatni kell többek között arról, hogy milyen céllal történik a megbízás, hová szánjuk az elkészült anyagokat. Más típusú megközelítés szükséges például egy kiadványfotózáshoz, mint a közösségi média felületekre.

El kell mondani azt, hogy mi az, ami mindenképpen meg legyen örökítve, és mi az, ami semmi esetre sem. Ha esetleg valamiről vagy valakiről külön portréképeket is kérünk egy rendezvényen, akkor azt külön jelezni kell. Hiszen a gondolatainkban senki nem tud olvasni.

Egy ideális helyszín adott ahhoz, hogy egyedülálló képek, videók készüljenek. Egy profi szakember pedig a maximumot hozza ki belőle. Az említett kúria minden szempontból jó választás lehet, éljünk a lehetőséggel.

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április első felében

A NAV adóellenőrei többek között az alkalmazottak bejelentését is vizsgálják majd. Teljes cikk