Íme az adócsomag járulékkedvezményekkel, új sarcokkal
Megszavazta a parlament kedden a jövő évi adótörvényeket - tudta meg az FN24.hu. Az adócsomagot ezúttal már netadó és szigorúbb cafeteriaszabályok nélkül fogadták el, de így is számos változtatást tartalmaz.
Ezentúl részmunkaidőben foglalkoztatottakra is érvényesíthető teljes mértékben a kisgyermekesek járulékkedvezménye (100 ezer forintig),
a béren kívüli juttatások 200 ezer forintos keretig változatlanok, 200 és 450 ezer forint között csak a SZÉP-kártya esetében él a 35,7 százalékos teher, és e felett jön az 51,17 százalékos elvonás. Továbbá a mai naptól adókedvezmény jár a házasságkötés után, folytatódik a munkahelyvédelmi akció, a kártyás fizetéseknél éves lesz a tranzakciós díj, szigorodnak az áfabevallási szabályok, és települési adó lesz bevezethető, és népegészségügyi termékadó sújtja majd a szeszes italok nagy részét.
Kétgyermekesek kedvezménye 2016-tól 2019-ig havi 2500 forinttal nő minden évben (10-ról 20 ezer forintra). A kutatás-fejlesztési kedvezmény igénybevételéhez sem kell előzetesen jóváhagyatni a programot egy állami intézménnyel. Kiküldetési rendelvény elektronikus úton is kiállítható és tárolható.
Világgazdaság/Fn24.hu