IMF-követelések: nincs olyan társadalmi csoport, amely ne járna rosszul
A költségvetés egészét érintő, de az embereket nem terhelő, alternatív megoldási javaslatokat kell kínálnia a kormánynak a IMF számára - mondta Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője. Hozzátette: az IMF most napvilágot látott követeléseit elfogadhatatlannak tartják.
A frakcióülés egyik kiemelt témája volt az IMF/EU-tárgyalás, amelyről Harrach Péter - hasonlóan Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön tett nyilatkozatához - azt közölte: az IMF most napvilágot látott követelései a magyar társadalom számára elfogadhatatlanok, azok ugyanis nemcsak a nyugdíjasokat sújtanák nagyon keményen, hanem az aktív réteget is, sőt nem lenne az országban olyan társadalmi csoport, amely ne járna rosszul.
A tárgyalásokat azonban eredményesen kellene befejezni - folytatta -, ezért egyetlen lehetőség adódik, ha a magyar fél alternatív megoldásokat kínál, mégpedig olyanokat, amelyek a költségvetés egészét érintik, de az embereket nem terhelik.
"Ez egy komoly munka lesz (...), nem szeretnék találgatni; hogy mi lesz végül a megoldás, azt ma még nem lehet megmondani, és ez elsősorban nem is a képviselők, inkább a kormányzat feladata" - válaszolta a lehetséges lépéseket firtató kérdésre.
Harrach Péter ugyanakkor úgy véli, "egy kis szerencsével" még az idén tető alá hozható az IMF/EU-megállapodás. "Meglátjuk, hogy azok a javaslatok, amelyeket mi teszünk, milyen fogadtatásra találnak" - fűzte hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szerint az IMF-tárgyalások miatt várhatóan módosítani kell a jövő évi költségvetést, Harrach Péter azt mondta, erről is szó esett a tanácskozáson, de döntés még nem született.
A sárvári frakcióülésen a KDNP által szorgalmazott témákra - családi csődvédelem, családi adózás kiterjesztése, polgári törvénykönyv módosítása és a kegyeleti jog bizonyos rendelkezései - rátérve Harrach Péter azt mondta: az egyik legkonkrétabb javaslatuk a családi adózás kiterjesztésére vonatkozik, amely azokat érintené, akik személyi jövedelemadójukból nem tudják levonni a kedvezményül szolgáló teljes összeget.
Náluk a munkavállaló által fizetett járulékokból tennék levonhatóvá a hiányzó részt. Az indítványról a politikai megállapodás megszületett, így 2014 januárjában bevezethető az intézkedés - jelezte.
A politikus beszélt arról is, hogy a köznevelési törvény ugyancsak téma volt a kihelyezett tanácskozáson. A korábbi vitás időszak után elkezdődött a már elfogadott jogszabály optimális végrehajtásának átgondolása. Az ezzel kapcsolatos képviselői kérdésekre pedig Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár adta meg a válaszokat - mondta.
A frakcióvezető példaként kitért a mindennapos testnevelésre, amellyel kapcsolatban - elmondása szerint - úgy tűnik: a képviselők meggyőzték az oktatási kormányzatot, hogy biztosítani kell a tömbösítés lehetőségét. Az indokok között említette, hogy az úszásoktatás nem oldható meg egy órában. Emiatt inkább a heti ötórás testnevelést tartja helytálló megnevezésnek.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Az X generáció fele kénytelen lesz elhalasztani a nyugdíjba vonulást 2 napja
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 1 hete
- Felmérés: a cégek számára versenyelőnyt jelenthetnek a hosszútávú munkavállalói ösztönzőprogramok 1 hete
- A saját jogon járó nyugdíjban és ellátásban részesülők száma nemek és a teljes ellátás összege szerint 1 hete
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 1 hete
- Mekkora hitelre elég az átlag és a mediánfizetés jelenleg? 1 hete
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 2 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 2 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 2 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?