kapubanner for mobile

Inkább a női vezetőktől várják el az empátiát

Egy amerikai felmérés szerint míg a női vezetőktől a dolgozóik elvárják, hogy empatikusak, megértők legyenek, addig a férfi menedzserek esetében megelégszenek azzal, ha jól érvelnek.

A kutatás rámutat: a hölgyek felé elsődleges elvárás a megértő, támogató hozzáállás, olyannyira, hogy a dolgozók ez alapján ítélik meg teljes tevékenységüket. Amelyik női vezetőnek nem ilyen a vezetési stílusa, azzal elégedetlenek az alkalmazottak.

A férfi főnököktől nem várnak el empátiát az alkalmazottak. Az ő megítélésüknél a megfelelő érvelés és a logikus gondolkodás az elsődleges. Az érzelmileg kevésbé támogató vezetőket is jó menedzsereknek tartják a dolgozók. A kutatás vezetője, Kristin Byron szerint mindennek hátterében a nemi sztereotípiák állnak.

Nem érdemes azonban teljesen kizárni az érzelmeket a vezetésből a férfiaknak sem - tette hozzá a Whitman School of Management at Syracuse University kutatója. A felmérés szerint ugyanis a megértő férfi menedzserekkel még elégedettebbek a dolgozók, mint azokkal, akik hűvösek és távolságtartóak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek