Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban
A 30 év alattiak közül a sportolók keresnek a legjobban. Tavaly már 45 szakmában érte el a bruttó egymillió forintot az átlagkereset.
Öt foglalkozásból négyben nem követte a béremelés az inflációt tavaly, az elmúlt négy év drágulásával viszont általában lépést tartottak a fizetések – írja a HVG cikke, ami a Központi Statisztikai Hivatal 2023-as, foglalkozásokra lebontott kereseti adatait szemlézte.
A KSH 461 foglalkozást listázott, ezek közül
- 45-ben bruttó egymillió forint fölötti az átlagkereset (ebből négyben kétmilliónál is nagyobb),
- 55-ben 750 ezer és egymillió közötti,
- 94-ben 600 és 750 ezer forint közötti,
- 87-ben van 500 és 600 ezer forint között,
- 91-ben 400 és 500 ezer forint között,
- 89-ben pedig bruttó 400 ezer forint alatt (ebből 15-ben 300 ezer alatt).
A 2013-as adatok szerint hazánkban továbbra is a légiirányítók keresnek a legjobban, a második helyen a pilóták, a harmadik helyen az orvosok állnak, míg a parlamenti képviselők a negyedik helyen végeztek.

forrás: HVG
A lista másik végén a seprű- és kefegyártók, illetve a más kategóriába be nem sorolható szolgáltatási és szállítási dolgozók végeztek 173 és 212 ezer forintos bruttó havi átlagbérrel. A kubikosok átlagosan bruttó 239 399 forintot vihettek haza.
Az általános orvosok és fogorvosok állnak a legnagyobb béremeléseket tartalmazó lista élén, de nagyon nőtt tavaly a pilóták és utaskísérők fizetése is.
Mint a HVG kiemeli, 2023-ban a 461 foglalkozás közül 377-ben nem érte el az átlagkereset emelkedése az inflációt. A 30 év alattiak közül a sportolók keresnek a legjobban (bruttó 1 392 871 Ft), őket követik a légiforgalmi irányítók és az IT-egységek vezetői.
A KSH 32 olyan szakmát listázott, ahol az 50 év feletti dolgozók átlagkeresete alacsonyabb, mint a 30 évnél fiatalabbaké, ide tartoznak a pultosok, a gyorséttermi dolgozók és a bolti eladók.
2019-ben csak kilenc szakmában érte el az átlagkereset a bruttó egymillió forintot, tavaly már 45 ilyen volt.
HVG
fotó: unsplash
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 4 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 1 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- A bérnövekedés árnyéka: Sokan hiába dolgoztak, reálértéken veszítettek 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?