Jó erkölcsbe ütköző juttatásban részesültek a kormánytagok?
Az MSZP szerint Orbán Viktor, valamint több kormánytag és állami cégvezető is a jó erkölcsbe ütköző juttatásban részesült 2000 és 2002 között. Erről az ellenzéki párt szóvivője beszélt a Parlamentben - értesült az Inforádió.
Török Zsolt hozzátette, hogy az első Orbán-kormány ma is hivatalban lévő tagjainak több mint 60 millió forintot kellene visszafizetniük a saját logikájuk alapján. A táblázatban Martonyi János, Varga Mihály, Pálinkás József, Stumpf István, Demeter Ervin, Deutsch Tamás, Hende Csaba, Orbán Viktor, Pokorni Zoltán és Pintér Sándor neve szerepel.
Ők jutalmat, külföldi napidíjat, valamint étkezési és ruházati hozzájárulást vettek fel, illetve szabadságmegváltásként, valamint a felmentésükért kaptak pénzt - legalábbis az MSZP kimutatása szerint. Miközben a szocialisták miniszterelnökei, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon ingyen, illetve egy forintért dolgoztak - emlékeztetett a szóvivő.
InfoRádió
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?