kapubanner for mobile

Jön a "fagylalt tréning"

A hivatali "csapatépítési" próbatételek nem javítanak a munkavégzésen, gyakran még távolítják is a munkatársakat, olvasható a brit Vodafone UK és YouGov közös tanulmányában, amely nemrég a Daily Telegraph című lapban jelent meg. Az ezer fő megkérdezésén alapuló tanulmányt használták fel hazai szakemberek, mielőtt kidolgozták úgynevezett "fagylalt tréningjüket".

Ki ne ismerné a Mikulásgyár nevét?! Az ország legnagyobb jótékonysági akciójának munkájába a téli időszakban több ezer önkéntest küldenek a magyar vállalatok. Idén a karitatív esemény már nyáron is dolgozik. A brit kutatási eredményeket felhasználva most mozgó, jótékonysági fagylaltgyárat üzemeltetnek vállalati rendezvényeken.

Azokat a vállalati döntéshozókat próbálják most rávenni az együttműködésre, akik nyitottak az új dolgok iránt és érzékelték már saját vállalati megmozdulásaikon, hogy nem mindenkit motivál a "klasszikus" csapatépítő tréning - nyilatkozta Bóta Renáta, a Mikulásgyár rendezvényekért felelős igazgatója. Mint mondta: egyre nagyobb értéke van HR szempontból az olyan családi napoknak, ahol a felhőtlen szórakozás mellett, esetlegesen a csapatépítő, sportos aktivitásokkal párhuzamosan megjelenik a jótékonyság és az önkéntesség gondolatköre is. Egyes kutatások szerint, ahol a HR rendezvényekbe beépítik a jótékonysággal kapcsolatos üzeneteket, ott az átlagnál nagyobb lesz a csoportkohézió, és növekszik a vállalat iránti elkötelezettség is. Ezeknek a kutatásoknak a szem előtt tartásával cégek számára dolgozták ki "mozgó jótékonysági fagylaltgyár" koncepciójukat.


A főnök lehet Bagaméri



A céges rendezvényeken egy kisebb "jégbárt" imitáló installációt állítunk fel, ahol fagylalt különlegességek és fagylaltkelyhek kaphatók. A vállalat minden dolgozójának néhány gombóc fagylaltot vásárol meg, ennek bevételéből a Mikulásgyár (téli) működéséhez járulhatnak hozzá a vállalatok - sorolja a tréning előnyeit Bóta Renáta.

Ugyanakkor további fagylaltok is vásárolhatók a dolgozók által, ennek bevétele ahhoz az alapítványhoz, szervezethez kerül, amelyet a vállalat határoz meg. Így a dolgozók közvetlenül is jótékonykodhatnak. A koncepció érdekessége, hogy a szakavatott cukrászok mellett maguk a vállalat vezetői is beállnak dolgozni 30-30 percre a fagylaltgyárba. Szakemberek segítségével elkészíthetik kedvenc fagylaltkreációjukat, amelyet aztán a dolgozók meg is kóstolhatnak - tette hozzá Kovács Zsolt, a Mikulásgyárat működtető A-Z Produkció Kft. tanácsadója.

Tapasztalataink szerint az ilyen akciók közelebb hozzák a dolgozókat vezetőikhez. Segíthetnek abban, hogy a jövőben "emberközelibb", a dolgozókra odafigyelő vezetőként tekintsenek feletteseikre. A "fagylalt" - módszer alkalmazásával erősödik a vezető és beosztott közötti kapcsolat, javul a kommunikáció, nő az önbizalom, a kompetencia, az elhivatottság és elkötelezettség. Mindez pedig egyaránt a vezető, a beosztottak, és a vállalat előnyére válik.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek