Jön a magáncsőd intézménye?

A tavalyi télelő mérlege: mintegy 900 ezer magánszemély neve a nem fizető banki adósok listáján – mai nevén a Központi Hitelinformációs Rendszerben. Közülük 600 ezer az olyan „aktív” mulasztó, aki a mai napig nem fizette vissza tartozását (a lista játékszabályai szerint azon „passzív” ügyfelek adatai is még 5 évig ott maradnak a lajstromban, akik időközben már rendezték hátralékukat).

Átsegíteni a krízisen

Talán nem véletlen, hogy e helyzetben régi, eredetileg még 2001-ben felvetett javaslatot melegített fel az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) a magáncsőd intézményének elképzelésével. Mint sok találónak tűnő kifejezés, a magáncsődé is pontatlan: korántsem reménytelenül eladósodott emberek további ellehetetlenítéséről, hanem adósaikkal – például közüzemi szolgáltatójukkal, hitelnyújtó bankjukkal – szembeni adósságaik rendezéséről, vagyoni krízishelyzetükön való átsegítésről van szó.

Komoly társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a magáncsőd révén az érintett társadalmi csoportok ismét jövedelemtermelővé váljanak. Ez ráadásul a hitelintézetek számára is kiszámíthatóbb jövőt jelentene – érvelt Hidasi Gábor ügyvéd. Úgy vélte: ha ma egy adós nem fizet a banknak, utóbbi egész kintlévőségét illetően bizonytalan helyzetbe kerül. Ehhez képest kiszámíthatóbb, üzletileg is modellezhetőbb helyzet, ha a bank lemond követelése egy részéről, s ennek fejében – persze egy számára is átlátható, garanciákkal teletűzdelt eljárás során – hozzájut pénze nagy részéhez.

Az igazságügyi tárca megkeresésünkre márciusra ígérte – az egyébként Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa által is melegen támogatott – magáncsődről szóló jogszabály nyilvános vázlatát. (Ez csúszás a korábban beharangozott tavaly őszhöz képest.) Az eddig kiszivárgott részletek mindenesetre két megoldási lehetőséget: adósságrendezést vagy csődeljárást körvonalaznak a végletesen eladósodott magánszemélyek részére. Mindkét variáció tényleges „kivitelezője” az adós mellé kirendelt vagyongondnok lenne.

A Vagyongondnok az úr

Az első, kedvezőbb esetben a gondnoknak sikerülhet egyezséget, megállapodást létrehoznia az adós és a hitelezők között, majd ez alapján egy adósságrendezési tervet megfogalmaznia. Ha utóbbiak ezt elfogadják, s a magánszemély a következő években teljesíti is a vállalt feltételeket (magyarul törleszt), akkor számíthat a tartozás egy részének elengedésére. Egyelőre kérdéses, hogy mekkora ez a mérték, s hogyan számítanák ki, illetve az is, hogy hány évig tarthatna az adósságrendezés folyamata.

A másik, a vállalati csődöknél már ismert eljárásra – amelyet mind az adós, mind a hitelezők kezdeményezhetnek – akkor kerülne sor, ha nincs esély a felek közti megegyezésre. Az elképzelések szerint legfeljebb 4-5 évig tartó csődeljárás során az adósnak teljes mértékben együtt kell működnie a vagyongondnokkal, tájékoztatva őt minden fontos, az anyagi helyzetre vonatkozó fejleményről, illetve mindent meg kell tennie azért, hogy kereső munkaviszonyba kerüljön.

Ha az adós súlyosan megszegné a vagyongondnokkal kötött egyezséget, utóbbi felmondhatná azt. Ez pedig azt jelentené: a hitelezők korlátozás nélkül (azaz az eddigi módon) érvényesíthetnék igényüket vele szemben.

A tervezetet egyébként maximálisan támogató Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) az elképzelésekből az állam szerepvállalását hiányolja – szögezte le Dietz Gusztávné, az OFE elnöke. Egyelőre nem világos például, hogy milyen forrásból tartanák fenn a rendszert. Az sem, hogy milyen hatóság ellenőrizné a vagyongondnokokat, korlátozná őket abban, hogy esetleg felelőtlenül kezeljék az adósok nekik átadott vagyontárgyait.

Dietz szerint a leendő törvényt nem lehet elválasztani az egyéb szociális jogszabályoktól: így például még az adós vagyonának korlátozása esetén is biztosítani kellene azt, hogy ő gyermekeivel lakhatási védelmet kapjon. Ennek módja lehet akár az is, hogy az ingatlant az állam számára értékesítik a tartozások kiegyenlítésére, szociális bérlakássá alakítanák, s az adós továbbra is benne maradhatna bérlőként. Ez annál is inkább életszerű, mivel a költségvetési támogatásos lakáshiteleknél még a banki tartozások egy része is voltaképp az állammal szembeni.

A fogyasztóvédők még egy olyan alternatív megoldást sem zárnak ki, amely szerint egy állami, a piacinál kedvezőbb, szociális kamattal hitelező pénzalapból fizethetnék ki – a magáncsőd-eljáráshoz kötődően – az adósok tartozásaikat.

10 évente egyszer

A minisztériumi elképzelések kidolgozói a parttalanul igénybe vehető lehetőség korlátozására – bizonyára okulva a svédországi példából is, ahol a szabályok 2007. évi lazítása nyomán radikálisan megnőtt a magáncsődkérelmek száma – kissé szűkítették azoknak a körét, akik élhetnek a két eljárás bármelyikével. Egyrészt adósságrendezést, csődvédelmet legfeljebb 10 évente lehetne igényelni, másrészt minden olyan magánszemélyt kizárnának a lehetőségből, aki büntetett előéletű, sőt esetlegesen még azokat is, akik korábban – akár foglalkoztatóként, akár munkavállalóként – feketemunkában vettek részt. Az OFE viszont csak az illegális munkaadóknak nem adna lehetőséget, mondván, itthon manapság sokan megélhetési okokból kényszerülnek feketemunkára.

Hidasi szerint ki kell zárni annak esélyét, hogy a magáncsőd megalázó emberi helyzeteket teremtsen, csorbítsa az emberi méltóságot. Kezdetben így is idegenkedés várható az új rendszertől: Németországban az ottani bevezetést követő első 5 évben az emberek menekültek a magáncsőd elől, amely csak a pozitív példák nyomán terjedt el.