kapubanner for mobile

Jövő tanévtől már más formában működhet a Klik

Megtartják alakuló ülésüket azok a szakmai munkacsoportok, melyek a köznevelési kerekasztal mellet működnek majd. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szerint az államtitkárság prioritásként kezeli a Klik belső korrekciójának végrehajtásához szükséges feladatokat.

Az oktatásért felelős államtitkár mai fogadóóráján azt mondta a kerekasztalra továbbra is várják a meghívott feleket, köztük természetesen a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) is. Hozzátette: az alternatív kerekasztal delegáltját is szívesen látják a köznevelési kerekasztalnál.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) belső korrekciójára sor kerül, az ehhez szükséges feladatokat az államtitkárság prioritásként kezeli - erősítette meg Palkovics László, aki kiemelte: a következő tanévtől már más szerkezetben, átalakított formában működhet a központ.

Kitért arra, a Klik működése a jelenlegi, centralizált formában nem igazán szerencsés, a 198 tankerület nem funkcionál jól. A tervezett decentralizáció lehetséges iránya, hogy ezek az ország térszerkezetéhez vagy a régiókhoz igazodnának, illetve elképzelhető, hogy az iskolák száma alapján központokat szervezzenek.

A Nemzeti Pedagógus Kar a gyermek, tanulói életutak munkacsoport összehívásának meghívóját már megküldte, így ez a munkacsoport megalakul, a másik két munkacsoport megalakulásáról annak témafelelősei döntenek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek