Július 7-e az agrárkamarai tagdíj pótbevallásának határideje
Az idei tagdíj-önbevallás határideje június másodikán lejárt; akik még nem tettek bevallást erre az évre, azok július 7-ig élhetnek a pótbevallás lehetőségével az ugyfelkapu.nak.hu oldalon – figyelmeztet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteki közleményében.
A NAK közölte: akik ennek sem tesznek eleget, azok esetében a kamara ügyintéző szervezete 2014. szeptember 15-ig állapítja meg a 2014-es évi tagdíjat. Ez természetes személyeknél nem lehet kevesebb 10 ezer, egyéb esetben 50 ezer forintnál.
Az agrárkamara tagjai 2014. június 20-a után díjbekérő levélben kapnak értesítést, hogy a kötelezettségeik és befizetéseik alapján mekkora összegű tartozást kell megfizetniük. A befizetések feldolgozása folyamatos, a tagok az ügyfélkapun tudják nyomon követni ennek aktuális állását – írták.
A díjbekérő levél tartalmazza a 2014. május 31-ig feldolgozott összes kamarai kötelezettségről és befizetésről szóló egyenlegközlőt, és akit érint a 2013-as tagdíjra vonatkozó sztornó számlát. Aki bevalláskor csekket igényelt, vagy nem tett bevallást, azok számára a NAK csekket is mellékel.
A tájékoztatás szerint azoknál a kamarai tagoknál, akiknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján a NAK ellenőrizni tudta a 2013-as önbevalláskor bevallott tagdíjat, a díjbekérőben az ellenőrzés során megállapított tagdíjat tünteti fel. Akiknél NAV adatok nem álltak rendelkezésre, illetve a kamarának más információ nem állt birtokában, úgy természetes személyeknél 2 ezer, egyéb esetben 50 ezer forintos tagdíjat állapít meg a NAK. Sztornó számlát azok kapnak akik mentesülnek a tagság alól, vagy akiknél a kiszámlázott összeget a NAV adataival történt ellenőrzés alapján módosítani kellett. A tagdíjat csekken, vagy átutalással kell megfizetni.
A kamara az idei tagdíj-önbevallás során megadott adatokat 2014 szeptemberéig összeveti a NAV-tól kapott adatokkal, a tagdíjszámlákat ezt követően küldi meg tagjainak. Ha az adatellenőrzés alapján megállapítható 2013-as tagdíj nagyobb, mint a tag által bevallott (vagy bevallás hiányában a kamara által kiszabott), akkor a NAK az ez alapján számított tagdíj összegét számlázzá ki tagjainak. Amennyiben az adatellenőrzés alapján megállapítható tagdíj kisebb, jóváírásra nincs lehetőség – olvasható a közleményben.
A magyar agrártermelői és élelmiszeripari szektor gyakorlatilag valamennyi piaci szereplője – az őstermelőktől a gazdasági társaságokig – kötelezően tagjává váltak a 2013. március 28-án megalakult agrárkamarának.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatásban a Z generációsok majdnem fele azt mondta, hogy szülei segítettek nekik önéletrajzot írni, de volt olyan szülő is, aki gyermeke... Teljes cikk
Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk
Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végén 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év első munkanapjain 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év legvégén és 2026 elején 2 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 3 hónapja
- Így reagál a reálgazdaság problémáira a magyar munkaerőpiac 6 hónapja
- Hamarosan lejár az szja 1 százalék regisztrációs adatlap benyújtási határideje 6 hónapja
- Új korszak az orosz űriparban - 12 ezer új munkahely születik 6 hónapja
- Szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei - közeleg a határidő 6 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV - itt a lista 7 hónapja
- Valótlan állítás, hogy kétmilliót keresnek a magyar orvosok? 8 hónapja
- Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai 9 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben