Kárt okoz a költségvetésnek a céges bulik megadóztatása
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAmióta adó terheli a reprezentációs költségeket, azóta a cégek és a vendéglátósok a lebukást veszélyeztetve ügyeskednek a Magyar Nemzet cikke szerint - írja az Origo.hu.
A vendéglősök szerint csak az adóelkerülést erősítette a kormány a reprezentációs költségek megadóztatásával. 70-80 százalékkal kevesebb céges rendezvényt számláznak, pedig az éttermi mulatozások száma nem csökkent - írja az Origo.hu.
Korábban az éves bevétel meghatározott százalékáig a vállalatok elszámolhatták költségként reprezentációs kiadásokat, tavaly óta azonban ezeket személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás terheli, így például egy százezer forintba kerülő vacsoraprogram után körülbelül 51 ezer forintot kell adózni.
Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a Magyar Nemzetnek kifejtette: hogy ne veszítsen el minden céges partnert, gyakori, hogy a vendéglős, a lebukás kockázatát is vállalva, például terem bérbeadásáról írja meg a számlát, és az elfogyasztott ételek, italok egyáltalán nem szerepelnek a bizonylaton. Ez éves szinten milliárdokat vonhat el a költségvetéstől.
Origo.hu / Magyar Nemzet

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek