Kedvező hozam az MKB Nyugdíjpénztár önkéntes ágánál

Az MKB Nyugdíjpénztár önkéntes ágában a kiegyensúlyozott portfólió érte el tavaly a legmagasabb hozamot, 19,83 százalékot. A nyugdíjpénztár magán ágának működési kiadásaira több évre biztosított a fedezet - közölte a kassza kedden.

A négy választható portfólió közül a kiegyensúlyozott érte el tavaly a legmagasabb hozamot, 19,83 százalékot az MKB Nyugdíjpénztár önkéntes ágában. A 90 ezres tagság döntő többsége megtakarításait ebben őrzi; a kiegyensúlyozott portfólió 85 százalékát teszi ki a teljes pénztári vagyonnak, amely 84,5 milliárdról egy év alatt 10,7 százalékkal, 93,5 milliárd forintra hízott - ismerteti a pénztár közleményében Lehoczky László ügyvezető igazgató.

Ez alapvetően a jó hozamnak köszönhető, mivel a 2012-ben befolyt 5,8 milliárd forintos tagdíjbevételt 12 milliárdnyi, a tagok részére kifizetett szolgáltatás ellentételezte. Mivel a nettó hozamok a másik három választható portfólióban is az éves, 5,7 százalékos infláció fölött alakultak (a legalacsonyabb érték 7,94 százalék), ezért a tízéves, átlagos nettó hozamráta 6,61-7,18, a hasonló időtávra vonatkozó éves vagyonnövekedési mutató pedig 6,57-7,26 százalékra kúszott fel.

Hasonlóan jól muzsikált az MKB Nyugdíjpénztár magán ága is: a közel 3300 tag vagyona 10,8 milliárdról 11,3 milliárd forintra nőtt, meghatározó módon a szintén kedvező hozam hatására. A fedezeti portfóliók 9,02-17,42 százalék közötti nettó hozamokat értek el, ami azt jelenti, hogy a tagi vagyon több mint 93 százalékában a hozam meghaladta a 17 százalékot. Ennek következtében a tízéves, átlagos nettó hozamráta 6,64-7,30 százalék, a tízéves vagyonnövekedési mutató pedig 6,48-8,25 százalék között alakult.

Mindezek fényében, a takarékos gazdálkodás, valamint a korábbi években felhalmozott működési és likviditási tartaléknak köszönhetően, valamint a tagok adománya vagy hozzájárulása révén több évre biztosított a fedezet az MKB Nyugdíjpénztár magán ágának működési kiadásaira - hangsúlyozta Lehoczky László.

Bár a nyugdíjrendszerben lezajlott változásokkal egyre többen érzik szükségét az öngondoskodás egyik kézenfekvő formájának, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításoknak, az előtakarékosság fontosságát különösen a fiatal középkorúak (35-40 évesek) körében kell hangsúlyozni, míg a nyugdíj előtt állók számára a 15-20 éves nyugdíjjáradék célszerűségét szükséges bizonyítani az ügyvezető igazgató szerint.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Itt a NAV friss feketelistája, ők nem jelentették be dolgozóikat

A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk

Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk

NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók

Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk