Keletre vitt gyártást hazánkból a Fornetti
A tervezettnél kevesebb, mintegy száz embert küldött el a Fornetti Kft. kecskeméti és kiskunfélegyházi üzeméből, mivel mostantól romániai és bulgáriai gyáraiból látja el az ottani piacokat.
Március 16-i hatállyal az eredetileg tervezett 120 helyett 102 embert bocsát el kiskunfélegyházi és kecskeméti egységéből a Fornetti Kft., írta a közelmúltban a Délmagyarország. A fagyasztott pékárukat termelő és forgalmazó cég két hazai üzemében a leépítést követően 520-an dolgoznak tovább.
Már helyben gyártják
"Temesváron és Szófiában zöldmezős beruházás keretében egy-egy új üzemet húztunk fel. E két térséget eddig a Bács megyei üzemek látták el, de innentől szerepüket a helyi gyárak veszik át. Ezért volt szükség a létszámleépítésre" - indokolta a lépést a lapnak Szabó József ügyvezető igazgató. Hozzátette: a döntésben nem játszottak szerepet a hazai piaci viszonyok.
Korábbi hírek szerint a két beruházás összesen 13 millió euróba került a cégnek - Temesváron 7,5 millió euróból fejlesztettek, a bulgáriai gyár felépítésére pedig 5,5 millió euró ment el. A két üzem már teljes egészében képes kielégíteni a helyi igényeket.
Meghódították Romániát
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fornetti még 2001-ben, a térségbeli terjeszkedés részeként lépett be a román piacra egy román-magyar vegyesvállalat megalapításával, és - az OTP, a Richter, a Mol, a Magyar Telekom és a Danubius Hotels mellett - ma már az egyik legjelentősebb magyar befektetőnek számít Romániában. Franchise rendszerben működtetett hálózatával piacvezetővé vált a látványpékségek között, tavaly év végén 130 romániai városban összesen több mint 500 boltot üzemeltetett.
A Fornetti 2009 végén összesen 13 országban volt jelen franchise partnerein keresztül, Lengyelországtól kezdve Szlovákián át egészen Albániáig. A társaság súlyát jelzi, hogy - a Franchise Europe szaklap kimutatása szerint - a McDonald's és a Tecnocasa olasz ingatlanközvetítő után Európában a harmadik legnagyobb franchise-hálózattá nőtte ki magát, maga mögé utasítva többek között a Burger Kinget.
Tízmilliárd forint feletti árbevétel
A kecskeméti anyacég - a HVG szerint - 2008-ban 11,5 milliárdos árbevétel és 994 millió forintos adózás előtti nyereséget könyvelhetett el, miközben 19 ezer tonna sütőipari árut készített. A cég tavaly országos mintabolthálózatán keresztül 6-7 ezer embernek adott munkát.
A Fornetti 2008-ban - a Danone Kft.-t is megelőzve - a 18. legnagyobb magyarországi cégnek számított adózott eredménye alapján élelmiszer- és dohányipar, mezőgazdaság kategóriában, a hetilap összesített top 500-as listán pedig a 370. helyet foglalta el.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?